|
Hagyományaink szerint, minden év februárjában, egy maratoni távú
túrával búcsúztatjuk a telet, illetve köszöntjük a tavaszt. A
túra minden évben más útvonalon kerül kijelölésre, mert
szeretnénk a résztvevőkkel megismertetni Lajosmizse határának
látnivalóit, sőt: nem titkolt célunk, hogy a környező
települések területére is átkalandozzunk.
A csoportos bejárású, vezetett túrán bárki részt vehet, aki
kibírja a csaknem 12 órás gyaloglást, kevés pihenővel. A
részvétel ingyenes, a sikeres teljesítők
EMLÉKLAPOT
kapnak.
2009-ben
szerveztük meg először a túrát, és 8 indulóból mindössze
3 fő tudta végigjárni, havas-jeges úton a 44 kilométert.
2010-ben
már 17 fővel indultunk neki, és ugyan néhányan
kiszálltak fél távnál, mégis sikeres és jó hangulatú
túrán 9 fő gyalogolta le a kereken 40 kilométert.
2011-ben
a túra 41 kilométeres távon indult, és az útvonal
nagyvonalakban megegyezett az áprilisra tervezett (aztán
elmaradt)
MIZSE
teljesítménytúrák 40 kilométere távjával. A túrát 15 fő
kezdte el, és 10 fő járta végig. Ez eddigi legjobb
eredményünk, és a túra is az eddigi legszebb útvonalon
haladt.
2012-ben
a túra távját 40 km-re
terveztük, Alsólajos és a
Nagykőrösi-erdő
látnivalókban gazdag és
erdős részein.
Kényszerűségből, a táv végül
38 kilométer lett, és 16
indulóból 12 fő gyalogolta
végig a teljes útvonalat, 4
fő a Lajos-hegynél, 26
kilométerrel a lábaiban
kiszállt.
|
T E L J E S Í T Ő
K |
|
NÉV |
2009 |
2010 |
2011 |
2012 |
|
Balog Csaba |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Balogh
István |
|
|
|
+ |
|
Blahut Pál |
|
+ |
|
|
|
Bujdosó Bettina |
|
|
+ |
|
|
Bujdosó László |
|
|
+ |
|
|
Dömötör Zsolt (Kecskemét) |
|
|
+ |
|
|
Gazdag Viktória |
|
+ |
|
|
|
Góbi
Jennyfer |
|
|
|
+ |
|
Kanyik Barbara |
|
|
+ |
|
|
Kanyik Imre |
|
+ |
+ |
+ |
|
Kocsis Viktória |
|
+ |
|
|
|
Kun Ádám |
|
|
|
+ |
|
Mikus
Edit (Budapest) |
|
|
|
+ |
|
Nagy Eszter (Budapest) |
|
+ |
|
+ |
|
Polyák
Nikolett (Kecskemét) |
|
|
|
+ |
|
Sárközi
Ervin |
|
|
|
+ |
|
Spiegelberger Tamás |
|
+ |
|
|
|
Szalkai Gábor (Budapest) |
|
|
+ |
|
|
Szekeres
Zoltán (Kecskemét) |
|
|
|
+ |
|
Szőrös Anna |
|
|
+ |
|
|
Török Mária |
+ |
+ |
+ |
+ |
|
Veszelszki Sándor |
+ |
|
|
|
|
Zsikla László |
|
+ |
|
|
|
Zsikla
Roland |
|
|
+ |
+ |
|
K R Ó N I K A |