FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 

 

KECSKEMÉTI PETŐFI-EMLÉKHELYEK

 

 

 


Petőfi Sándor 1828. május 10-én járt először a  városban – ekkor írta be Schiffendekker Dániel tanító úr az evangélikus iskolába. Az iskola helyén épült a századforduló idején az evangélikusok bérháza, az ún. Luther-udvar. 1984-ben jól látható, koszorú elhelyezésére is alkalmas emléktáblát állítottak a hajdani iskolára az Arany János utca felől. Később, 1843. január 15. és április 7. között a Szabó József vezette társulat színészeként tartózkodott Petőfi Kecskeméten. Kilenc verset írt itt.  A Korona vendéglő színpadán aratta legnagyobb színészi sikerét a Lear király bolondjának szerepében.

Cím: Kecskemét, Arany János utca és Luther udvar - valamint Petőfiváros, Tópart utca 15.


 

 

A régi iskola helyén álló épület
A rajta elhelyezett emléktábla
Egy másik emléktábla
És felirata
Színházi emléktábla a Malom bevásárlóközpont hátsó bejáratánál
Petőfi-szobor a Petőfivárosban (forrás: szoborlap.hu)

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián bölcsesség)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz