|
(489.) MARKAZI-VÁR TÚRA A MÁTRÁBAN
Időpont: 2016. február 6. szombat
Útvonal: Markaz - Felső-Tarjánka-erdészház -
Markazi-vár - Markaz
Táv: 16 km
Mindenkit érzékenyen érintett ugyan a hajnali kelés,
átlagban háromnegyed négykor, mégsem reklamált senki. Öt
órakor szemrebbenés nélkül, jókedvűen indultunk mai
túrahelyszínünk, a Mátra felé. Csaknem egy éve nem
voltunk hegyek között, ideje volt már. Az elmúlt években
elég gyakran választjuk ezt a hegységet; egyrészt azért,
mert szép, másrészt azért, mert ha az ember nem
rendelkezik autópálya matricával, Pestet messziről
elkerüli, és nem marad más, mint a viszonylag gyorsan és
könnyen megközelíthető Mátra. Ráadásul nem olyan
beépített, mint a Budai-hegység vagy a Pilis...
Zsuzsáék Cegléden csatlakoztak, majd a két kocsi együtt
folytatta tovább útját Markazra, a Mátra-aljára. Fél
nyolckor érkeztünk meg, és nyomban neki is indultunk a
hegyoldalnak.
Az idő néhány fokban mínuszos volt, a föld fagyott, így
a sár még nem jelentett gondot. A temető mellett
felmásztunk a Markaz-recski erdészeti útra, és módosítva
az előzetes tervet, úgy döntöttem, ezen megyünk tovább,
mert a jeges-saras szekérutakon és mélyebb tocsogókon,
csak nagyobb nehézségek árán jutottunk volna előre. És
jóllehet, nem éppen ideális aszfalton gyalogolni, most
mégis megörültünk neki. A kilenc kilométeres kanyargás
során vissza-visszanéztünk a visontai hőerőmű tavára, a
füstöt okádó erőmű-szörnyre; utóbbi nem éppen
szívmelengető objektum, de itt van, ez van...
A felfelé úton előbb egy újonnan állított hatalmas
feszület, majd egy Mária-képes fa látványa örvendeztette
meg a szívünket. A növénytakaró jellegzetessége pedig az
volt, hogy az 500-as magasságig a tájat gyertyánnal
kevert tölgyes uralta, aztán, szinte egyik pillanatról a
másikra, 500 méter fölött megjelent a bükk, és átvette
az uralmat; majd a lenti, tavaszias idő átfordult télbe,
egyre több volt a jég- és hófolt. Két óra hegymenet után
végre felértünk a Felső-Tarjánkai-erdészházhoz, amiről
útközben már sokat meséltem a többieknek. Amikor
megláttuk, mindenkit lenyűgözött a látvány: a hely
romantikája és csendje, a régi fazonú, tornácos kis
házikó, de legfőképpen a tövéből az égbe növő, két
hatalmas fenyő. Egyöntetűen megállapodtunk abban, hogy
ide még visszajövünk!
Némi kajaszünet után, elindultunk a Hatra-Patak-tető
alatti nyeregbe, ahol újabb Mária-képes fa látható. Ezek
a kis, erdei kegyhelyek eredetileg az erdőmunkások és
családjaik hitéletét szolgálták, esetleg a ritkán arra
járó vándorok imádkoztak alattuk, ma viszont már inkább
turistalátványosságok. A Mátrára ez a típusú szakrális
kisemlék a jellemző, a hegység tele van ilyennel. Itt
nem annyira kereszteket állítottak, mint képeket
szögeltek öreg fákra.
A nyeregből oldalazó, hullámvasutazó keskeny
gyalogösvény vezet több kilométer hosszan a
Markazi-vár-bércen, határozottan déli irányban, a várrom
felé. Az út helyenként fagyos, a déli részen már olvadt
és saras volt, csúszkáltunk is egy keveset, de nem
elhanyagolható a rengeteg kisebb-nagyobb szikladarab
között bukdácsolás sem, mivel ez a bérc is erősen
kőgörgeteges volt. Egy déli fekvésű nyitott hegyoldalnál
már annyira sütött a Nap, hogy szélárnyékban egy
alaposabb napfürdő-szünetet tartottunk, langyos csevegés
kíséretében. Innen már nem volt sok idő, kb. negyed óra,
és elértük a várromot. Addig már többköves helyen
kérdezték a túratársak, "ezemáravár"? Most senki sem
kérdezte, mert látszott, hogy ez az.
A régen se túl nagy erődítmény, mára erősen elkopott,
falai leomlottak, nem sok minden látszik már belőle, de
azért felismerhető. Az onnan nyíló fantasztikus kilátás
viszont leírhatatlan. Fénykép vissza nem adja. Senki el
nem veheti. Így lehetne talán jellemezni. A várbérc
alatt, nyugati irányban, egy olyan mély völgy húzódik,
aminek az alja sem látszik, a túloldalon meg egy olyan
hatalmas és meredek hegyoldal emelkedik, hogy még
szemmel is elég lekövetni. Itt fel-le mászni szinte a
lehetetlen kategória lenne. A várnál még egy utolsó
erőgyűjtés, nézelődés, lazulás, aztán elindultunk a túra
utolsó, de leghúzósabb két kilométerére, vissza
Markazra. Kövek mindenhol, közöttük sár, a sáron víz
folyt. Nem volt nagyon haladós, de leértünk, és némi
keresgélés után a faluba bevezető úttalan utat is
megleltük, nem maradt más: beértünk kiinduló helyünkre.
Senkit sem kellett nógatni, hogy elgyötört, fáradt és
csatakos testét-lelkét egy jó meleg kávéval vagy egyéb
védőitallal kényeztesse a helyi kocsmában. Fél óra
falusi velnesz után aztán elindultunk haza, és öt előtt
nem sokkal meg is érkeztünk.
Összefoglalva a mai napot: szép volt - s bár kicsit
fárasztó, magunkat edzeni, az országot megismerni, a
közösséget formálni kell, mert rengeteg szép hely és
élmény, nagy kaland vár még ránk...
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba, Bogdánné Ubornyák Bori, Felker Joe,
Popovics Zsuzsa (Kecskemét), Szabó
Zsuzsanna (Kecskemét), Tóth Balázs (Kecskemét), Tóth
Imre (Kecskemét), Tóth Levente (Kecskemét) és Varga
Istvánné Borika.
|
