(426.) ALFÖLDI KÉKTÚRA: KUNFEHÉRTÓ - KÉLESHALOM


Idõpont: 2013. november 9. szombat
Útvonal: Kunfehértó üdülõtelep - Pici Paci-tanya - Kéleshalmi-buckák - Kéleshalom
Táv: 21 km


IA mai napra egy Édosz Kinizsivel közös túra volt beszervezve az Alföldi Kék egy szakaszán. Fél7-re kellett Kecskeméten lennünk az Agrokernél, ahonnan egy teli busszal mentünk Kiskunhalason át Kunfehértóhoz.
A Patocskai-keresztnél szálltunk le a buszról és pár kék jelzést tartalmazó tábla kihelyezése után elindultunk a mai majd 20 kilométernek. Az Édoszosok munkatúrán voltak így több helyen szögeltek ki kék jelzéseket a mai nap folyamán, karbantartva az AKK Bács-kiskun megyébe esõ ezen szakaszát. Széles, ámde sáros és több nagyobb pocsolyából álló széles földúton tettük meg az elsõ lépéseket, szép nagy szõlõültetvények között. A nap folyamatosan melegített minket, így a hõmérsékleti viszonyok kellemesnek ígérkeztek. Az út mentén jobb oldalt nagyobb erdõfolt mellett haladtunk, balról meg csak pár soros bokrok-fák takarták el a kilátást. Még mindig voltak a fákon is levelek, így az õsz színeit most is meg tudtuk csodálni. Egy kisebb mezõnél  reggeli szünetet tartottunk majd az akácosban kanyargó úton folytattuk túránkat. A középen füves út és annak mentén elterülõ fû kissé nyirkos volt. Hamarosan elértük Kunfehértó üdülõterületének elsõ házikóit, majd kiértünk a mûútra. Mivel már elég kellemes idõ lett gondoltuk betérünk a strandra, no nem fürdeni, hanem csak megtekinteni a hajdan nagyobb kiterjedésû tóból megmaradt vízfelületet, amelyet strandként használnak.
A mûútra visszatérve hamarosan kiértünk a településrészrõl, majd megérkeztünk a régi tó medréhez és sokáig annak mentén mentünk. Jobb oldalon vegyes erdõ kísért minket, majd egy élesebb balkanyar után megérkeztünk a Pici Paci-(Babó-) tanyára. Itt csak a gondnokok voltak, de sikerült megszereznünk az AKT pecsétjét. A tanyán elég sok szálláshely van, illetve mintha ahogy azt megtudtuk, sokan járnak ide lovagolni, kikapcsolódni. A pihenõpadoknál tartottunk egy kis evésszünetet.
A túra eddigi szakaszai sem kínáltak olyan sok látnivalót, de ezután sem történt nagy változás. Fõleg azért nem mert egy eléggé jelentéktelen akácos erdõt követõen egy hátrahagyott erdõirtás következett, majd egy fenyõvel újratelepített rész. Mindez változó sûrûségû földúton egyre erõsebben tûzõ nap alatt. No azért nem volt kánikula, de sokunkról lekerültek a kabátok, pulóverek. Az út csak néha vezetett át egy kis dombocskán. Egy-két kanyar után a Kéleshalomra bevezetõ egyenes szakasz elején megpihentünk egy kicsit, majd pár száz méter múlva a csapatból néhányan belevetettük magunkat a buckás részbe, hogy ma azért lássunk is valami szívmelengetõt.
Folyamatosan változott át a táj képe, bár eleinte kopasz volt, mert itt még a pár éve leégett területen jártunk, ami a megmaradt fákon is látszott. Majd egy jobbforduló után, igaz hogy sûrû homokban kellett haladni de végre volt valami látnivaló. Egyik bucka a másik mögött és meg-megjelentek a boróka bokrok is, egyszóval megérte ez a majd egy órás kitérõ, hogy lássunk is valamit a mai nap. Elõször egy magaslati pontot kerestünk fel, majd elmentünk egészen a Kéleshalmi homokbuckák geoládáját jelentõ buckáig. Mindeközben le-fel mentünk a buckákon és mindegyikrõl remek kilátás nyílott a területre, de amint lementünk egy völgybe és felmentünk a másik buckára teljesen megváltozott a táj arculata.
A buckától egy jártabb erdei útra rátérve tértünk vissza és a friss AKT jelekbõl tudtuk, hogy társaink már elõttünk járnak. Az utolsó 3 km egyhangú volt a tekintetben, hogy egy szélesebb földúton mentünk néha egy kis emelkedõre fel, illetve le. Az út mentén, akácerdõ és fenyõerdõ váltakozott nagyobbrészt. Lábainkban már éreztük, hogy csak nagyobb távot tettünk meg a szokásosnál, illetve mégis csak több volt a szintemelkedés is. Kiérve a mûútra jobbra fordulva hamarosan beértünk Kéleshalomra, majd az egyik utcán lefordulva megkerestük a Tyutyu-sörözõt. A túránk itt ért véget és az AKK pecsét megszerzése után mindenki fogyasztott olyan nedût amely éppen jól esett számára.
Buszunk is megérkezett menet közben, majd az indulási „parancs” elhangzása után felszálltunk rá és elindultunk Soltvadkert felé. Az úton remek hangulat uralkodott a buszon. A hab a nap tortáján a Soltvadkerti cukrászda volt ahová szinte mindenki betért egy kis süteményre. Megjegyzem remek kis hely, bár az árai két-háromszorosa a megszokottnak, de egy ilyen szép és híres helyet meg is kell fizetni, kárpótlásként finom süteményt kaphatunk. Miután a desszert is megvolt mára folytattunk utunkat Kecskemét felé, ahol az Agrokernél elköszöntünk barátainktól és Lajosmizsére kocsikáztunk.
A mai nap nem volt annyira gazdag látnivalóban, mint ahogy általában lenni szokott a túráinkon. Végül is nem lehet minden túra olyan, de teljesen érthetetlen, hogy az AKT útvonala miért az erdõirtás, illetve telepítés felé vezet ahol. Fõleg a nyári melegben szinte sivatagi körülmények várják a túrázót, aki ha ezt a szakaszt választja elsõ alföldi túrának nem csoda, hogy a hegyekbe vágyódik. Aki nem tájékozódik elõre, hogy az út mentén mit lehet látni az vakon elmegy a buckás-borókás rész mellett, mert egy tábla sem jelzi, hogy merre van. Igaz a „magterületéhez” - ahol szinte egymást érik a bokrok és kész labirintus utat találni - kitérõt kell tenni, de megéri. Bízzunk benne, hogy egyszer ezen vezet keresztül az AKT, és amiatt kár aggódni, hogy esetleg kár keletkezne a buckásban, hiszen az alföldi kéket nem sokan járják, illetve a túrázók többsége óvja és védi a természetet.
 

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Szõke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika - valamint a kecskeméti Édosz Kinizsi csapata.