(388.) MÁRCIUSI TÉL A TÁBORFALVI BETYÁR-DOMBON


Idõpont: 2013. március 16. szombat
Táv: 4 km

1. BESZÁMOLÓ

A szokatlan március közepi hóesést kihasználva a mai napon 10-en mozdultunk ki a zord téli tájba. Útcélunk a legutoljára karácsony elõtt felkeresett Betyár-dombi tanösvény volt. Sok újdonságra nem lehetett számítani, hiszen az útvonal ugyanaz volt és táj is, de határozottan kijelenthetõ hogy még sem. Mivel az ember nem tud kétszer ugyanazon folyóba lépni, igaz ez az erdõre is. Teljesen más volt most a táj, mivel frissen hullott hó borította. Ezért is akartunk a mai napon pár órát itt sétálni. Az idõnk napos volt és már 0 fok felett járt a hõmérõ higanyszála. Miután leparkoltuk autóinkat nekiindultunk a majd' 4 kilométer hosszú tanösvénynek. Már az elsõ métereken látszott, hogy ma is lemerítjük fényképezõgépeink elemeit. A fák ágai csak úgy roskadoztak a hó súlya alatt, a fenyõfák alsó ágai meg sok helyen úgy elzárták az utat, hogy csak lehajolva lehetett továbbhaladni. 10 cm körüli hóréteg borította a tanösvény útját, az erdõ alját.
Szinte nem volt teljesen egyforma rész és nem igazán lehet megfelelõ szavakat találni arra, amit a szemünkkel láttunk. Nem véletlenül lehet nevezni ezt a részt varázserdõnek, mert a madarak karácsonyán a zúzmarás táj is elvarázsolt minket, de ez a téli köntösbe öltözött erdõ szabályosan szoborrá dermesztett minket. Szívesen megálltunk volna egyhelyben, de mindeközben hajtott minket a kíváncsiság, hogy mi vár ránk, ha továbbmegyünk. Hát csak ugyanaz a fehér táj, na de milyen. Próbáltuk képekkel megörökíteni amit láttunk, de ami érdekes, hogy a hó azért olvadt. Tehát ha megtettünk volna még egy-két kört a tanösvényen nem lett volna ugyanaz. Mondhatná az olvasó, hogy akkor is havas lett volna a táj, de én erre csak azt tudnám mondani, hogy nem csukott szemmel kell járni.
Mivel korábbi beszámolómban már kitértem a tanösvény dombjaira, növényzetére, kanyarjaira így most ezt nem ecsetelném újra. Igaz megérné újra leírni az útvonalat, de a mai nap szenzációja nem ez volt hanem az, hogy némely hegység is megirigyelhette volna ezt az alföldi látványt. Sajnos ami nem volt kellemes látvány az a crossmotorosok, quadosok szántásai. Hihetetlen, hogy nincs bennük semmi természet tisztelet. Nagyon sok olyan hely van, ahol direkt vannak homokdombok ahol kiszórakozhatnák magunkat. Nem nekik az erdõt kell tönkretenni, felszántani és beszennyezni. Eme szántások nyomai a Betyár-dombra felmenve és felérve váltak még elkeserítõvé. Mivel úgy terveztük, hogy akinek kedve lesz kicsit csúszkál majd a dombról. De sajnos az esztelenek minden jó kis csúszópályát végigjártak. Így az ifjúság csak egy 20 méteres kis szakaszon tudott csúszkálni.
Azért kedvünk és lelkesedésünk megmaradt, de nem is olyan könnyû minket megtörni. Továbbmenve leereszkedtünk a Betyár-óriások területére és mintha a természet érezte volna kis szomorúságunkat ismét elvarázsolt minket. Pillanatok alatt elfeledtették szomorú gondolatainkat a hatalmas hósubába öltözött fenyõfák látványa. Eddig sem volt jó érzés továbbmenni, mert maradni akartunk a hóban, de itt keresztül menni hát a csigák szabályosan leelõztek volna minket.
Kitisztulva és ismét élmény gazdagon értünk vissza autóinkhoz, ahol meglepetten vettük észre, hogy az utat borító hó már elolvadt. A hóolvadásból a körbejárás során semmit sem vettünk észre, de ezért írtam az elején, hogyha újabb kört mennénk, nem ugyanazt látnánk. Egy biztos, hogy most már itt az ideje az igazi tavasznak, hogy a természet teljesen meg tudjon újulni és olyan ruhába bújni, ami majd ismét ismeretlenné teszi az ismertet. Köszönjük a természetnek és az idõjárásnak, hogy ebben a 2,5 órában olyat láthattunk, amit még a készített fényképeket nézve sem lehet elhinni. De mi ott jártunk és mélyen emlékeinkbe véstük, és ha majd pár hónap múlva erre járunk ismé,t megismerjük más oldaláról ezt a remek kis erdõt."

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

2. BESZÁMOLÓ

A tegnapi napra leesett 20 centi hó és a média-kormány által keltett tömeghisztéria hatására, végül nem mentünk Petõfi-emléktúrára - mert kissé megalkuvtunk - így persze nem is koszorúztunk. Ilyen március 15.-énk még nem volt. A dunántúli Petõfi-emlékhelyes kirándulásunkat máskorra halasztottuk.
Aztán mégis kapva a tavaszi tél lehetõségén, egy szép és havas sétával kárpótoltuk magunkat másnap, szombaton - vagyis ma.
A hely szinte mindannyiunk számára ismerõs volt, jártunk már itt minden év- és napszakban. És mindig szép is a Betyár-domb környéke, de talán télen, hóval borítottan, napsütésben a legszebb. Vagyis ma.
Kis csapatunk kissé foghíjasra sikeredett, némi ellenpontozásként Kata jelent meg közöttünk Kecskemétrõl, akinek részvételét örömmel vettük, és reméljük, lesz még máskor is szerencsénk!
A tanösvényt bõ két óra alatt jártuk végig. A táj szépségét nem ecsetelném, erre a magyar nyelv több mint 100.000 szavas szókészlete is elégtelennek bizonyulna. Esetleg megpróbálhatom a lenti - vagy a túratársak által is készített, albumaikban megtekinthetõ - képekkel visszaadni - de ez is reménytelen. Csak az tudja, milyen volt ez a mai erdõ, a hangulat és a sok bámészkodás, fényképezkedés, aki ott volt. Aki meg otthon maradt., az otthon maradt...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Bokros Kata (Kecskemét), Bujdosó Petra, Csonka Zoltán (Dabas), Szekeres Zoltán (Kerekegyháza), Szõke Tímea (Dabas), Török Mária, Török Noémi és Varga Istvánné Borika.

(a képek kis-pixeles géppel készültek, ezért mozaikosak és nem túl jó minőségűek)