(370.) TATÁRSZENTGYÖRGYI TÚRA


Idõpont: 2012. november 4. vasárnap
Útvonal: Sarlósárpuszta - Erdõ-hegy - Borókás - Sarlósárpuszta
Táv: 13 km


Csodálatos, kora õszi idõben, késõ õsszel jártuk a tatárszentgyörgyi természeti környezetet ezen a napon. A levegõ hõmérséklete 20 fokos volt, a Nap egész nap sütött. Hiányzóink Borika és Csonka Zoliék, illetve egy-két gyerek voltak, mindannyian családi programokat bonyolítottak ezen a napon.
Reggel nyolckor találkoztunk Szekeres Zoliékkal Ladánybenén, ott csatlakoztunk hozzájuk, vagy õk hozzánk. Spigivel ketten mentünk Langyosról. Folytatva az utat Tatárszentgyörgyre autóztunk, majd rövid bolti vásárlás után, kimentünk Sarlósárpusztára, a fogadóhoz, ahol a kocsikat hagytuk. Innen terveztük körtúrával bejárni a határ említésre és alaposabb megtekintésre is méltán érdemes, gyönyörû vidékét.
A régi baracspusztai aszfalton indultunk, majd arról hamarosan letértünk, és a Szálláska nevû rész felé gyalogoltunk. A reggeli hûvös idõnek köszönhetõ bõ harmat kristályként csillogott különbözõ fák és bokrok ágain, termésein: a Nap átvilágította a vízcseppeket és így sokszorozva meg a fényt, amely így ma a világra bõvebben jutott.
Az évszaknak nem megfelelõ idõben, szokatlanul melegben haladtunk, sorra kerültek le rólunk a vastagabb ruhadarabok, míg végül, dél felé már gyakorlatilag egy rövidnadrág és egy póló is elég lett volna.
A helyenként még csak alig(!) sárguló fák közé már bekeveredett egy-egy vörös vagy narancsos lombú cserje, kisebb fa. Bõven termett a kökény, a galagonya és a csipkebogyó is. Ezeket nagyobb mennyiségben kóstolgattuk, végi az út folyamán.
Másik szép látvány volt a sokféle gomba, amelyek kihasználták az elmúlt hét csapadékos és meleg idõjárását, és intenzív növekedésbe fogtak, helyenként nagyobb boszorkánykörben vagy tuskók alján csokorban. Láttunk: csiperkéket, gyapjas tintagombát, tuskógombát, taplót, kései szegfûgombát, fokhagymagombát, többfajta tölcsérgombát - meg még biztos mást is, de csak ezek jutottak eszembe.
Ez a szakasz is jól igazolja, hogy egy egyhangúnak tûnõ homokúton haladás nem feltétlenül egyhangú.
Csaknem a ladánybenei mûútnál jártunk már, amikor jobbra kanyarodtunk, és fenyves erdõben haladtunk az Erdõ-hegy felé. A környezetéhez képest nagy kiterjedésû és elég magasnak ható domb közelségét a kisebb halmokon hullámzó út jelezte. A hegy tetején, ragyogó napsütésben kiadósat pihentünk, és ismét csak alulnézetben figyelhettük a geodéziai tornyot, amelyet érthetetlen módon teljes mértékben létrátlanítottak, akadályozva ezzel a kilátóként használhatóságát (miért van az, hogy itt, egy jelentéktelennek mondott helyen teljes tiltás van a torony használatára, mert balesetveszélyes(?), de a Naszályon vagy a Csóványoson gond és nagyobb baleset nélkül  használják évtizedek óta?). Mindegy, elképzeltük a Kecskemétig tartó panorámát, és a dombok aljára nyíló, csúnyának éppen ugyancsak nem mondható látvánnyal kárpótoltuk magunkat.
Az Erdõ-hegy név egyébként elég régi, már egy csaknem kétszáz éves térképen is szerepel.
A kilátótól visszakanyarodtunk a kiindulás  nyugat felé folytattuk a túrát. Ez a szakasz nem hemzsegett a látnivalóktól, de a szép erdõ, az idõ és a jó levegõ elegendõ is volt, hiszen a, és Bács-Kiskun - Pest megyehatáron csak ezután következett a környék legszebb része: a tatárszentgyörgy-sarlósárpusztai buckás-borókás vidék, egy mesebelien szép táj!
Elérve, majd el is hagyva az egykori Tatárszentgyörgy-Baracs-Bene hármashatárt, észak felé fordultunk. Itt teljesen megváltozott a táj képe, az eddigi allés-szántóföldes részt elõbb enyhén, beljebb haladva egyre meredekebb dombhátak következtek, szép kis völgyecskékkel, töbörszerû buckaközi gödrökkel, hatalmas nyárfacsoportokkal és ritkásan növõ, de nagyméretû borovicska bokrokkal. Egyik dombról a másikra kapaszkodtunk, egyre szebb kilátást kaptunk a környékre, mígnem elértük a terület legészakibb pontján, már a sarlósárpusztai kastély szomszédságában lévõ Rákóczi-hegyet (másik nevén: Strázsa-hegyet), amely mind közül a legmagasabb és második nevéhez méltóan, tényleg a  legtágabb panorámát tárja a látogató szeme elé. Hátborzongató, furcsa érzés volt belegondolni, hogy a Nagyságos Fejedelem 1710 nyarán hat hétig ezeken a dombokon sátorozott, illetve, hogy õ is valami hasonló képet láthatott maga elõtt reggelenként, mikor kilépett fejedelmi sátra elé.
A halomtól néhány perc alatt visszaértünk Sarlósárra, még egyszer lefényképeztük a kastélyt, aztán beültünk kocsijainkba és elindultunk haza.
Tatárszentgyörgyön még megálltunk és tiszteletünket tettük a templomkertben álló Rákóczi-emlékmûnél, amely eredetileg a kinti Rákóczi-hegyen állt, csak a háború után az új rend eltakarította onnan.
Néhány perc nézelõdés után hazamentünk, ki-ki a saját falujába: Kerekre vagy Langyosra.
Összegezve: nagyon szép helyen jártunk, olyan helyen, ahol még csak kevesen túráztak, mivel lenézett vidék ez is. Mi nem nézzük le. Nekünk azokról van meg a véleményünk, akik az ilyen helyeket lenézik. Szegények, abban a sötétségben!...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Polyák Nikolett (Kerekegyháza), Rafi kutya, Spiegelberger Tamás, Szekeres Zoltán (Kerekegyháza).