FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(336.)
1848-AS FÁKLYÁS EMLÉKTÚRA


Időpont: 2012. március 13. kedd
Útvonal: Felsőlajos - Közös - Lajosmizse
Táv: 10 km


Hagyományainkhoz híven, a kollégista gyerekekkel megint fáklyás túrával emlékeztünk a forradalom és szabadságharc hőseire. Felsőlajosról indultunk, és a falu, majd a Közös kisebb látnivalóit néztük meg.
Két óra alatt kényelmesen visszaértünk Lajosmizsére, ahol a gyaloglás tulajdonképpeni céljába, a temetőben értünk; az egykor itt élt szabadságharcos veterán, Márta Sámuel sírjához. Ő az egyetlen, jelölt sírhellyel ma is rendelkező ilyen katonája a településnek, más kérdés, hogy 1848 körül még szülővárosában, Cegléden élt, és csak utána költözött Lajosmizsére. Így tulajdonképpen csak félig ide vonatkozó emlék (a jászberényi résztvevők közül a lajosmizsei pusztára, ugyancsak a szabadságharc után leköltöző személyek neve ugyan ismert, de sírja egyikőjüknek se maradt meg, mert ők zömében a régi temetőben nyugodtak, amíg azt az 1920-as években fel nem számolták...).
Ettől függetlenül nagy szeretettel tettük tiszteletünket a sír oszlopánál és kötöttük fel rá a Petőfi Túrakör emlékszalagját, énekeltük el a "Kossuth Lajos azt üzente..." kezdetű dalt.
A program pici szépséghibája az volt csak, hogy nem volt még teljesen sötét a temetőnél, így a fáklyák lángja nem látszik a képeken olyan élénknek és erősnek, de élőben mi mégis éreztük a tűz és a szabadságharc hőseinek erejét...
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Bujdosó Bettina, Deli János, Góbi Jennyfer, Horgas Ágnes, Keskeny Julianna, Kolompár László, Rucz Dia és Spiegelberger Tamás.
 

 

Felsőlajoson, Csordás László emléktáblájánál

 

...

 

Tanya a faluban

 

Madárijesztők

 

A Fekete-keresztnél

 

Jézus a felhőkkel

 

A lányok Máriával

 

Út a Közösben

 

Jézus megint

 

Lovaspálya

 

Szerencse?

 

Sugarak

 

Dia és Ági

 

Jenny és Spigi

 

Jancsika

 

Emlékszalag elhelyezése

 

A szalag felirata

 

"Kossuth Lajos azt üzente..."'

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz