FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(359.)
TÚRA A BÖDDI-SZÉKEN ÉS SÉTA A SOLTI TÉTEL-HALMON


Idõpont: 2012. július 21. szombat
Táv: 7 km


A Kígyósi-csárdánál futott össze a csapat, összesen 13 fő. A reggeli frissítők elfogyasztása után az innen pár percre lévő Sós-éri-csatornához mentünk és a Széki Lile tanösvény elejénél letettük az autókat.
Az id
ő nem volt éppen kellemes, de nem volt 30 fokos meleg, az ég borús volt és a szél is inkább kellemesen fújt, mint zavaróan. A nap egy felhő mögött húzta meg magát és olyan volt mintha direkt így kérte volna valaki, mert sokáig ilyen kép tárult elénk amikor az égre tekintettünk fel. A kocsikból kiszállva is már ledöbbent az ember az érintetlen táj láttán és még ekkor nem is láttunk mindent. Füves, kissé poroló szekérúton vezetett a tanösvény, érintve a sok információt nyújtó állomáspontokat. A tanösvény bal oldalán nádas mögötte a bővizűcsatorna folydogált, annak túloldalán megint nádas és a tanösvény visszavezető ága vezetett. A távolban elnézve úgy tűnt, hogy vizet is fogunk látni, de mire odaértünk mindenki ledöbbent . Mintha más világba értünk volna: kiszáradt, szikes föld, végeláthatatlan szürkeség, vöröslő apró növényzet, távolban fák és a medret körülvevő nádas. Teljesen mindegy merre mentünk, a táj hasonlított az Arizóniai-sivataghoz, de ez itt kérem Magyarország, azon belül is a Kiskunság. Mennyi ilyen varázslatos kincs van még kis hazánkban, és ehhez sem kellett fél napot utazni. Legszívesebben letelepedtünk volna, és csak ámulva néztük volna a minket körülvevő tájat. A táj megfoghatatlanságát jelzi, hogy akinél fényképezőgép volt rengeteg képet készített, de igazán a táj emléke tudja csak visszaadni, amit láttunk, a képek csak emlékeztetnek rá.
Nagyon eltávolodtunk a tanösvényt
ől és csak a csatornán átvezető hídnál tértünk vissza rá. A csatorna két oldalán dús, zöld nádas húzódott, a meder pedig szintig volt vízzel. A hídon átérve tovább folytatódott a döbbenet, mivel itt is a szikes táj gazdagsága, változatossága és állandósága tárult elénk. Erre mondják azt, hogy ezt át kell élni, nos mi folyamatosan benne voltunk, éreztük és tapintottuk és addig volt igazán jó még ott voltunk. Elértünk a kilátóhoz, amelybe többen fel is mentünk, és még varázslatosabb lett a látvány.
A kilátónál
lévő fedett pihenőhelyen megreggeliztünk. Bő fél órát követően indultunk el újra és a Nap, amelynek csak sugarai kandikáltak ki eddig egy felhő mögül, fokozatosan előbújt és a szél is mérséklődött. Egyre jobban lehetett a Nap erejét érezni. A tanösvény visszavezető ága egy füves úton vezetett, amit nem régen kaszálhattak le. Ezen az oldalon sem fogadott minket más látvány, mint a túloldalon még sem lehetett megunni. Olyan volt ez a hét kilométer, mintha vagy húszat tettünk volna meg. Fél tízkor értünk vissza az autókhoz.
Átmentünk a Tétel-halomhoz, ahol a halomra felvezető út elején hagytuk az autókat és innen gyalog indultunk meg. A nap már ekkor minden erejét megmutatva izzasztott minket, bár a hűsítő szellőgyengített erején. Megpillantva a halom ’belsejét’ kukoricatábla tárult elénk. A halom túlsó felét, illetve széleit nem is igen lehetett látni. Egy szilvafánál csemegéztünk, illetve kicsi távolabb többen a kukoricát is megkóstolták. Utunk kicsit hepe-hupás volt, és az egyik ilyen ’hepén’ úgy döntöttünk nem járjuk körbe a halmot, hanem leereszkedünk az alja mentén vezető homokútra és visszamegyünk az autókhoz. Nem volt hosszú túra, de legalább ezt is láttuk.
 

Csonka Zoltán (Dabas)


 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balog Jánosné Terike, Berta Bálint, Berta János, Bertáné Kéri Katalin, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Nagy Irén, Spiegelberger Tamás, Szőke Tímea (Dabas), Török Mária, Varga Istvánné Borika és Zsikla Roland.
 

 

Reggel fél hét

 

Korai ismerkedés

 

Állatvilág

 

Szemmel kutatás

 

Gémeskút

 

Szik-út

 

Túlélő

 

Timi és Zoli

 

Timi és Zoli a végtelenben

 

Növényzet!

 

Vöröslő föld

 

Dumaparti

 

Szigeten

 

A vörös növény totálban

 

Közelről...

 

...ugyanaz

 

Még fa is akad!

 

Mozaik

 

Timi...

 

...ezt találja

 

Az egykori lecsapoló csatorna

 

Sivatagi oázis a láthatáron

 

És a sivatag

 

Káprázat!

 

Madárlestorony

 

Fent

 

Távolban az Oltó-halom

 

Toronyalja

 

A fehér szik 1.

 

A fehér szik 2.

 

Reggelizünk

 

Itatókút

 

Infók

 

Vidáman, már napsütésben

 

Bálind

 

Kiértünk

 

A solti Tétel-halomnál:
 

 

Tétel-halom alatt

 

Napraforgótábla

 

Szilvázás

 

Érésben

 

Zsolti a távolban
 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz