(265.) KEREKEGYHÁZI KERESZTÚT 2.


Idõpont: 2011. június 5. vasárnap
Útvonal: Pongrácz tanya - Kunpusztai templom - Kunpusztai temetõ - Illés-kereszt - Kerekegyháza - Temetõ - Kerekegyháza
Táv: 15 km


A mai túra - idõpont módosítások miatt - kissé nehezen akart létrejönni, ráadásul a februárban megkezdett, kerekegyházi kereszteket végigjáró mozgalmunk második, egyben befejezõ gyaloglásának napjára harminckét fokos meleget jósoltak, ami tökéletes ellentéte az elsõ napnak, amikor még fagyban, havas utakon bolyongtunk a határban.
Hat óra elõtt indultunk a Kollégiumtól, két autóval, ugyanis Zoli volt olyan kedves, és átjött a kölkökért. Hamar átértünk Kerekegyházára, ahol türelmesen vártuk a buszt. A megálló gyanúsan üres volt, ezért megnéztem a menetrendet, kiderült, hogy nincs is az a busz, amit a volan.hu ajánlott. Így kimentünk a temetõbe, és a falu széli kertészethez, hogy megkeressünk három keresztet, majd vissza a központba. Amikor visszaértünk, belebotlottunk Dömötör Zsoltiba, aki velünk kívánt tartani, de késõbb érkezett, mint mi. Azért szerencsésen összehozott minket a sors. Nyolckor felszálltunk a szabadszállási buszra, és a Pongrácz tanyáig mentünk vele. Itt megkezdtük a tényleges gyalogtúrát Kunpuszta felé. A majornál lovakkal ismerkedtünk egy rövid ideig. A kunpusztai református templomnál a gyerekek ládáztak, a nagyobbak inkább a fészkében kicsinyeit etetõ gólyát lesték.
A kunpusztai temetõhöz kanyargós, füves szekérúton indultunk. Elmentünk a Rendek tanya mellett, majd a lapos, egykor vízzel borított rétet homokosabb, magasabban fekvõ rész követte, melynek egyik kis magaslatán terül el a már nemigen használt pusztai temetõ, közepén a Lieber-kereszttel.
A keresztút-túrák , részünkrõl legalábbis, nem elsõsorban vallásos zarándoklatok, hanem egy-egy település útmenti keresztjeit végigjárva megismerjük a táj természeti és épített értékeit. Így jutottunk el - s másként talán soha nem is jutottunk volna el - ebbe a temetõbe.
A Rendek tanya óta két nagytestû, de elég békés kutya tartott velünk, akiket most már visszazavartunk, mert attól féltünk, ha nagyon eljönnek, nem találnak haza.
Nagyon meleg volt már, árnyék szinte sehol, a vizünk felmelegedett és már fogyóban is volt. Erre egy kanyar, arra egy kanyar, mígnem elértünk a település északnyugati csücskéhez, ahol az Illés-keresztet vettük célba. Végre árnyas, kissé hûvösebb szakaszon haladtunk. Ez a kereszt a kerekiek közül talán a legszebb. Nem sablon mûkõ, hanem egyedi fakereszt, faragott fa(!) Jézuskával.
Innen már nem volt más hátra, mint hogy betérjünk a faluba.
A Balatoni Farkas Emlékpark mellett az utca névtáblák ellentmondásos és követhetetlen felirataira lettünk figyelmesek. Erre csak azért volt idõnk, mert a parkot, sajnos, lezárva tartják, mintha egy ilyen helynek ez lenne a rendeltetése... A park szomszédságában egy kb. 200 éves öreg hársfa borítja testét földig hajló ágaival, s vonja magára az arra járó figyelmét.
Farkas-kereszt, majd egy utcai gyepet locsoló szórófej alatti potyafürdés következett a sorban. Az utca végén elõbb a Romancsik-keresztet, majd egy újabb kanyar után a Gajdácsi-keresztet kerestük fel. A gyaloglás lezárásaképpen visszamentünk a templomhoz, ahol a szentély külsõ falán, egy kõfülkében elhelyezett Mária-szobrot még lencsevégre kaptuk. Zsoltinak éppen indult a busza, õtõle búcsút vettünk, mi egy jutalomfagyira beültünk a megálló melletti fagyizóba (1 gombóc 100 Ft!).
Maradt két kereszt és túra közben felmerült a határban elterülő tó autóval való felkeresésének lehetõsége. Így hát kocsiba vágtuk magunkat, és kimentünk a hatalmas kiterjedésû, évtizedek óta száraz, de egy éve némi víztömeggel bíró tóhoz. A gyerekek nem bírtak magukkal, fél lábszárig belementek a nádasos-füves aljú mederbe, pancsoltak, persze úgy, hogy a madarakat és az élõvilágot szigorúan békén hagyták.
Visszaúton még megálltunk a Pálinkás-keresztnél, majd Lajosmizsére utazva elkanyarodtunk a Búhegy felé, ahol is a Csonka-kereszttel zártuk le a két túrából álló mozgalmat (a keresztrõl idõközben kiderült, hogy Niki és Tündi családjának keresztje). A kereszt alá itt azok álltak, akik a mai napon teljesítették a mozgalmat, és így a jelvény viselésére jogosulttá váltak (Aranyos Bianka, Balog Csaba, Blahut Pál, Nagy Irén és Török Mária. Dömötör Zsolti nincs rajta a képen, de õ is teljesítõ).
Lajosmizsére érve még megnéztük a 150 éves Szabó-tölgyet a z azonos nevû, mára lakatlanná vált tanya udvarán, majd egy jeges esõ-felhõn átvergõdve, két óra után mindenki ment hazafelé.
Összegezve csak azt tudom írni, amit már sokszor máskor is, vagyis, hogy aki nem jött el, az nem tudja, mirõl maradt le, és hogy kár lenézni az Alföldet, az azon való túrázást, mert számtalan szépséget rejt szülõföldünk/lakóhelyünk és annak környéke, melyet mindenkinek kötelessége lenne megismerni. És aki nem ismeri közvetlen környezetét, és aki nem is kíváncsi rá, sok más disznóságra is képes lehet...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Aranyos Bianka, Balog Csaba, Balogh István, Blahut Pál, Dömötör Zsolt (Kecskemét), Guba Lajos, Nagy Irén, Polyák Nikolett (Kecskemét), Spiegelberger Tamás, Szabó Tünde (Kerekegyháza), Szekeres Zoltán (Kecskemét) és Török Mária.