(305.) HÁROMNAPOS TÚRA A PILISI FEKETE-HEGYEN 2. - PILISSZENTLÉLEKI TÚRA


Idõpont: 2011. november 5. szombat
Útvonal: Fekete-hegy - Pilis-nyereg - Fekete-kõ - Két bükkfa-nyereg - Pilisszentlélek - Fekete-hegy
Táv: 11 km


Második nap. hajnal óta forgolódtunk, mert már alig vártuk, hogy felkelhessünk és kezdõdjön a nap. Hétkor már felöltözködve ültünk és a reggelinket tömtük magunkba, az egyetlen helyiség közepén álló asztalnál. A kaja a szokásos: szalonna, kolbász, hagyma, kis nasi. A házigazdáink nagyon kedvesen, kávét és teát is fõztek nekünk. Hova akarnánk ennél többet egy 560 méter magasan álló menedékházban?
A nap fõ programja a dobogókõre tervezett túra lett volna, de menetközben Anikó bokája ökölnyire dagadt, így rövidíteni kényszerültünk. A Pilis-nyeregig szép és nagyon kényelmes erdei utakon kanyarogtunk, aztán kicsit kaptatós volt a Fekete-kõre, de a Pilisszentlélekre nyíló csodás kilátás miatt megérte. Innen egy mufloncsapatot távolról megcsodálva, a Két bükkfa-nyeregbe mentünk. Innen azonban nem folytattuk Dobogókõ felé, hanem a Shaolin Falu mellett leereszkedtünk a szentléleki kolostorromokhoz. Itt már verõfényes napsütésben szárítottuk vizes hátunkon pólóinkat, pulóverjeinket. Lesétáltunk a faluba, pontosabban a kocsmába, mert kávéhiányunk és vásárolhatnékunk volt. A kocsma egyben bolt is, utóbbi nem nagy választékkal, de ami nekünk kellett, az volt (répa, tejföl, sütõpor, lekvár). Ugyanis a délutánra kolbászos krumplilevest és mellé indiánkenyeret lekvárral terveztünk készíteni.
A falut szinte teljes egészében szlovák anyanyelvû lakosok lakják. A kocsmáros is furcsán, kis akcentussal beszélte  a magyart, de lelkes volt és segítõkész, valamint még alaposan ki is beszéltük vele a világ állását. felesége ennek nem különösebben örült, de az élet, mint tudjuk, nem egy habos torta... Megköszönve kedvességüket és a jó szót, elindultunk vissza a hegyre. A falu házai között nagy kupac, jó ízû almát szedtünk a földrõl, felpakoltuk a zsákjainkat, még valamikor jól jöhet - gondoltuk.
Az 1600 méteres távot a Sasfészekig, kb. 200 méter emelkedõvel az elõõrs 35 perc alatt teljesítette, ami szinte világrekord a praxisunkat tekintve. De a csapat második fele is nagyot küzdve, nem sokkal utánunk, és TÛZIFÁVAL FELPAKOLVA! érkezett. Nem túl szívderítõ dolog túra után nekiállni fõzõcskézni, viszont egyrészt muszáj, másrészt jó érzés a többieknek örömet szerezni vele. Így nem is volt kérdés, hogy Ircsike megfõzte frenetikusra sikeredett kolbászos-tejfölös krumplilevesét, énnekem pedig be kellett gyúrnom a csapat által kíváncsian várt indiánkenyér tésztáját. persze az is meglett, így a tárcsa szélén, zsiradék nélkül sütött lepényeket máris ehettük a boltban vásárolt (vagy indiántáborosan kifejezve: a telepesektõl rabolt) lekvárral. A leves is, és a lepény is nagy sikert aratott. Még Terike néniéket is megkínáltuk.
A vacsora után (szintén kb. 4 óra lehetett), még tüzeskedtünk, melegedtünk, iszogattunk, aztán szürkületre felmentünk a szállásra. Az elsõ estéhez képest annyi változás lett, hogy nem az ágyainkon hevertünk, hanem egy asztalnál ülünk, és a hangulat is sokkal oldottabb volt, sokat nevettünk és törtük a tökmagot, veszettül. Erre a délutánra kezdett igazán összerázódni a társaság? és már ekkor sajnáltuk, hogy másnap reggel indulnunk kell haza. A legóvatosabb kívánság szerint is még néhány napot szívesen maradtunk volna, de akadt, akinek hetek sem lettek volna elképzelhetetlenek.
Két napja nem fürödtünk, még csak nem is nagyon mosakodtunk. Bármennyire is hûvöskés volt már az idõ, ez nem növelte a komfortérzetünket. Így - túravezetõként jó példát mutatva - nyolc után lementem a tisztásra, a holdvilágnál levetkõztem az erõsen lehûlt estében, és egy locsolókanna alján lötykölõdõ hideg vízzel "alaposan" megfürödtem. Valósággal újjászülettem! Példámon felbátorodva aztán Niki és a kislányok, végül Zoli is így tett, aminek köszönhetõen a csapat egyik része valamivel jobban érezte magát altájilag.
Kilenc után valamivel lefeküdtünk, és eltettük magunkat a harmadik napra, mert arra is maradt még tennivalónk, nem csak a ház rendbetétele, hanem túra, látnivalók, nagy zsákok cipelése, és idõre lent kellett lennünk a vonatnál is, hogy ne nagyon késõn érjünk haza, mert hétfõn már iskola és munka várja elgyötört tagjainkat...

Berda József: Vándorének

Nosza, lendítsd meg magad olyan
légy, mint a csikó s hajrá! fel,
fel a hegyekbe, mind magasabbra!
Csak addig élsz, míg bátorít barangoló
kedved, míg izmaid bírják az iramot egyre
felfelébb; megállás nélkül menni, menni,
csavarogni, hogy élj teli tûzzel, s lásd
a vidám világot: csak így menekülhetsz a halál elõl!
Öregek, s ti fiatalok - halljátok; el ne
hagyjátok már magatokat; repüljetek,
repüljetek ki a szabadba, a szabadság ölébe
erre mindig lesz idõ! Nincs máshol édesebb,
szerelmesebb pihenés! Otthon gyötrõdni mindig,
szoba rabjának lenni? nincs, nincs ennél
nagyobb büntetés! Inkább nem élni többé, ha
netán megbénulna lábam s tespednem
kellene félhalottként! -
Óh, hegyek, völgyek és erdõk végtelen
vonulata: a ti fiatal fiatok vagyok még,
ne hagyjatok megöregedni soha már!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berente Adél (Hetényegyháza), Kovács Anikó, Kun Vivien, Nagy Irén, Nagy Vivien, Polyák Nikolett (Kecskemét), Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szikora Marcell (Kecskemét), Szotyi kutya (Kecskemét), Török Mária és Varga Istvánné Borika.