(231.) PUSZTAVACS - HERNÁD TÚRA


Idõpont: 2010. december 22. szerda
Útvonal: Pusztavacs - Ország Közepe - Pusztavacsi-erdõ - Hernád  
Táv: 14 km


Indulás előtti napon meg kellett variálni a programot, így az évzárónak tervezett pusztavacsi túránkat tartottuk meg ezen a napon, míg a pilisi kiruccanást átraktuk következõ hétre.
Az elõzetes szervezésnek köszönhetően, szép számúnak mondható tíz fő gyülekezett a templom előtti buszmegállóban. Örkényig, majd onnan Pusztavacsig mentünk, egy átszállással. Háromnegyed tízkor még ittunk egy kávét a vacsi kocsmában, átadtam a Keresztút mozgalom 1. fokozat teljesítőinek jutalmát, a kitûűzőket, aztán elindultunk az ország közepére.
A templomkertet körben megkerüli a turistaút, mi is körbe mentünk, az utunkba eső első keresztnél csoportképet készítettünk. Aztán negyed óra alatt kiértünk Magyarország közepét jelölő jeltoronyhoz, ahol jó hangulatban időztünk egy keveset.
Marcsika ezen a napon töltötte a 14. életévét, így a születésnaposról szólt nagyrészt a nap. A fiúk - Hria, Palika, Dani és Lacika - szerettek volna kitenni magukért, és szeretetük kifejezésképpen egy perc nyugtot sem hagytak Marcsinak, egyfolytában mosdatták, dobálták - persze csak finoman. Egy születésnap legyen emlékezetes!
A toronytól erdőben folytattuk utunkat, az egykor szebb napokat is megélt ZÖLD SÁV jelzésen. Térképünk nem lévén a környékről, csak érzésből igyekeztem terelni az embereket a helyes irányba, amihez elengedhetetlenül szükséges lett volna, hogy én tisztába legyek vele - de még én sem voltam soha erre, így maradt a körülbelüli helymeghatározás. Így amikor már úgy gondoltam, eleget mentünk Újlengyel felé, északi irányba, egyszer csak, egy tanyánál balra térünk. Útnak tűnő nyomvonalon egy hatalmas szántáson keltünk át, és a párás idő miatt csak korlátozottan láttuk a távolt. Egy keresztet kellett volna megtalálnunk, valahol a semmiben, az erdő szélén, és még a hernádi felüljárót sem lett volna hátrány elcsípnünk. Egyszer kiértünk a veteményrõl egy szélesebb, járt dűlőútra, amin megint észak felé kanyarodtunk. Legnagyobb meglepetésemre, hamarosan a kereszt is (állította Kaldeneker József) meglett. Innen pedig már tudtam, hogy jó nyomon vagyunk.
Fél óra múltán, amikor már a déli nap is kikacsintott a felhőfüggöny mögül, érintettük a Rákóczitelepi betonút szélét. Innen még két kilométer volt a felüljáró (az, amelyik nekünk kellett). Lényeg a lényeg, ezt is elértük.
Útközben a lánytagozat egyfolytában a sütemények sütéséről, fajtáiról beszélt, így már az is megéhezett volna, aki nem volt éhes, mi pedig ráadásul azok voltunk. Hernád szélén, a Fő útra kanyarodva, újabb kereszt, aztán egy kis kocsmai melegedés, üdítőzés, majd rohamtempóban nyomás a vasútállomásra! El is értük a kétórás vonatot, így negyed három után már Lajosmizsén voltunk.
Ez a túra tipikusan olyan volt, amiről azt lehet mondani, látszólag semmi különös, éppen csak a jó idő és hangulat, kellemes társaság és fáradtság. De ha nem lett volna, nem lett volna jó, mert akadtak szép részek, apró látnivalók. Továbbá, ha ma nem gyalogolunk, újabb egy hetet kellett volna várnunk a következőre - és ebbe még belegondolni is rossz...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Blahut Pál, Hornacsekné Kucsera Ilona, Hriazik Attila, Nagy Irén, Szőrös Anna, Szőrös Dániel, Szőrösné Székely Cecília, Török Mária és Zsikla László.