(232.) PILISVÖRÖSVÁRI KÖRTÚRA


Idõpont: 2010. december 29. szerda
Útvonal: Pilisvörösvár - Kálvária - Zajnát-hegyek - Kopár csárda - Pilisszentiváni kálvária - Pilisvörösvár   
Táv: 12 km


Az évzáró túránknak hét fõ vágott neki, hat Lajosmizsérõl a 4.53-as, egy Ceglédrõl az 5.57-es vonattal. A Csapat aztán a Nyugatiban egyesült, némi várakozás után. A hõmérséklet -15 fok volt, még a levegõvétel is fájt, ahogy a hideg - ilyen rövid úton az orrban felmelegedni sem tudva - a tüdõnkbe tódult.
A vonatút Pestre is, aztán tovább Pilisvörösvárig jókedvûen, beszélgetõsen telt. Leszállva a legnépesebb magyarországi sváb településen, kocsmát kerestünk volna, de reggel nyolckor semmi sem volt nyitva - egy városban!
Így kávé és a reggeli rutin elvégzése nélkül, de egyre erõsebben érezhetõ napsütésben emelkedtünk a település északnyugati része felé a SÁRGA jelzésen, hogy felmászhassunk a Kálvária-hegyre. A havas fenyõkkel díszített magaslatról szép, de elég párás kilátás nyílt a környezõ vidékre...
A további úton elértük az alig ismert Zajnát-hegyeket, melyek egy néhány négyzetkilométer alapterületû helyet foglalnak csak el maguknak, és alig 300 méter magasak a csúcsaik. Viszont mindent fenyves borít, hegyoldalt, csúcsot és völgyet, most pedig még hó is akadt, lenyûgözõ látvány volt. A legmagasabb pontot, a 370 méter magas Vörös-hegyet egy nyílegyenes gázvezeték fölött haladva értük el, amirõl a PIROS jelzésen letértünk a Kopár csárda felé. Nagyon vártuk a meleget és az italvételi lehetõséget, de a tizenegyes nyitásig még húsz percet toporogtunk a bejáratnál. A Nap sütött ugyan, de a levegõ szinte fagyos, mint a fogadtatás a pultos nõ(?) részérõl, épp csak le nem köpött bennünket, hogy csak kávézni, üdítõzni akartunk. Aki esetleg felkeresné a helyet - amit nem ajánlunk -, az lõtávolon belül ne merészkedjen ehhez az alkalmazotthoz...
A kocsmában, mindezek ellenére jól éreztük magunkat, direkt hangosan nevetgéltünk, hogy idegesítsük egy kicsit a személyzetet, és átadtuk Editnek a Lajosmizsei Keresztút teljesítéséért járó jutalmat.
A folytatásban következett a túra legkalandosabb és legcsodálatosabb része. A 10-es úton átkelve, nem találtuk a PIROS jelzést, így toronyiránt haladtunk. Ennek eredményeképpen vizes-nádas rész befagyott tetején egyensúlyoztunk, Ircsike kicsit többet is vállalt, mert beszakadt, és bal lábával majdnem térdig merült. Nem nagyon volt azonban idõ az esettel foglalkozni, mert minden erõnket az kötötte le, hogy megtudjuk, hol vagyunk, és hogy merre tovább?
Aztán nagyobb halmok között, körülbelül sejtve a helyes irányt, térdig(!) érõ hóban, hótól roskadozó fák és hatalmas vaddisznótúrások között egy varázslatosan szép szakaszon haladhattunk. Ha nem "tévedünk el", nem látjuk, úgyhogy most nagyon örültünk annak, hogy elkeveredtünk.
Mosolyogva, cseppet sem fáradtan értünk be Pilisszentiván üdülõövezetébe, amin gyorsan átértünk, és felmásztunk az ottani Kálvária-dombra is. Itt még egy csoportképet csináltunk, majd újabb kereszt és egy Szent Kristóf-kép érintésével visszatértünk a reggeli vasútállomásra - és ezzel a kör bezárult.
Az év fantasztikus és nehéz volt, és méltó lezárása volt ez a túra. Hazavonatoztunk, szinte végig szótlanul, többen nagyot aludva, mert azért a nagy hóban elég embert próbáló dolog hegyeket mászni, és talán már az év fáradalmai is elõjöttek, de olyan boldogságot éreztünk a szívünkben, ami feledtet minden gyötrelmet, és már a következõ heti események elõkészítésére ösztönzi az embert...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Bálint Edit (Cegléd), Balog Csaba, Hriazik Attila, Nagy Irén, Szõrös Dániel, Török Mária és Varga Istvánné Borika.