(227.) LAJOSMIZSEI KERESZTÚT 3. - BERÉNYBENEI KERESZTEK


Idõpont: 2010. november 28. vasárnap
Útvonal: Ladánybenei határ - Bene - Pintér-tanya - Hetényegyházi határ - Buckó - Temetõ - Lajosmizse
Táv: 21 km


A harmadik Keresztút. A társaság megint más volt némileg, mint az elsõ két alkalommal, ma úgy néz ki, hét fõ teljesíti a mozgalmat - némi jóindulattal: vagyis a négybõl legalább három túrán velünk tart.
A helyszín ezúttal Lajosmizse talán legkevésbé ismert része: Bene, Berénybene, hetényi és kerekegyházi határ. Itt is emberek laknak, itt is zöld a fû, és sár a sár. Valamiért mégis kiesik az emberek látókörébõl. Pedig nagyon szép dolgokat mutat meg annak, aki vállalja, hogy felfedezi.
Nyolc után néhány perccel indultunk a templom elõtti buszmegállóból, és Ladánybene szélén szálltunk le. Itt rögtön meg is lett az elsõ kereszt, viccelõdtünk is: jöhetne busszal a többi. Aztán nekiindultunk. Meglehetõsen hideg volt a reggel, mínusz öt fok körül, kellemetlen széllel. A Szabó-keresztet a fatelep mellett találtuk meg, itt néhány mondatban - akik tudtak valamit - felidéztük a fiatal fiú emlékét, aki a tragikus körülmények között halt meg a Balatonban. Erre a szomorú eseményre és persze a fiúra emlékeztet a szép kivitelû kõkereszt a tanyára bevezetõ dûlõút elején.
Tovább folytatva, elhagyatott vagy alig lakott tanyák között vezetett a dûlõút, sok kutyával. Ennyi kutyát még Lajosmizse egyik részén sem találtunk, pedig, látszólag itt sincs több óvni való, mint máshol. A Nap ki-kikacsintott a felhõfüggöny mögül, de megmutatni magát nemigen akarta. A lelkünk és izmaink minden esetre már üzemi hõfokon voltak. Hamarosan elértük a kerekegyházi országutat, ott visszakanyarodtunk az egykori Berénybenei iskolához, ahol egy név és felirat nélküli, egyszerû sírkõ-keresztet fényképeztünk le.
Néhány száz méter megtétele után ismét földútra váltottunk, és jó tempóban haladtunk a Pintér-kereszt felé. Mielõtt elértük volna, egy tanyából gumicsizmás néni sietett elénk, és megvételre ajánlgatta a tanyáját, olyan áron, amilyenen már kúriát is lehet venni. Elmondása szerint hatvan éve él a kissé megroggyant épületben...
A Pintér-kereszt a Vizesdûlõ sarkán áll, 1937 óta. Aki látta már, az tudja, aki nem, az menjen el, és nézze meg, szóval ez a kereszt talán a legszebb lajosmizsei kõkereszt. Kõbõl faragott kereszt, kõ Jézussal, két oldalt térdeplõ angyalok, középen, a feszület alatt imádkozó Mária. Az egész kompozíció néhai Czigány László helyi kõfaragó munkája, csakúgy, mint a település két Mária-szobra, és vélhetõen néhány síremlék a temetõben.
A kereszt állíttatójának, a szintén már csak emlékekben élõ Pintér Pali bácsinak tanyája a kereszt szomszédságában ma is áll. Az épületegyüttes és udvara a mai világban valóságos csoda. A tanyában élõ két hölgy, Pali bácsi lányai, szívesen láttak minket, és mindent részletesen megmutattak. A tanyában legalább százötven éve ugyanaz a család lakik. Az épületek is ennyi idõsek, ha némileg itt-ott ki is javítva. Az udvaron áll néhány famatuzsálem, köztük százévesnél öregebb vadeper, és egy 150-180 évesre becsült, kissé meghasadt, de még élõ akác.
Az épületek a klasszikus tanyasi életmódra utalnak: fõépület tornáccal, kiskonyha, fészer, pince, istálló, kamra. Köztük konyhakert, baromfiudvar, egyebek. Ilyen tanya nem sok lehet Lajosmizsén, az biztos! Bárkinek ajánljuk megtekintésre.
A dûlõúton tovább haladva, fél óra elteltével elértük Lajosmizse legdélibb keresztjét (a Bodor-kereszt ugyan délebbre esik, de az nem Lajosmizsén van). A Szórád család állította a kilencvenes években. Itt utunk az eddigi irányhoz képest balra, vagyis délkelet felé fordult. Két kilométer múlva megérkeztünk az elõbb említett, Lajosmizse-Kecskemét (Hetényegyháza) határán, de a hetényi oldalon álló, szomorú látványt nyújtó állapotban lévõ kereszthez. A terméskõ borítású gúla belseje tégla, ez a sérülés miatt láthatóvá vált, a keresztrõl hiányzik a Jézus, a kis fülkébõl a Mária-szobor. Az idõjárás itt már a tisztább, foltokban napos idõbõl, egyre komorabb, hidegebb és szelesebb lett, így a tervezett pihenõhöz se nagyon maradt kedvünk, csak kutyafuttában haraptunk valamit és mentünk tovább, most már végre visszafelé.
Lajosmizse régi határán vezetett a dûlõút, egészen a ménteleki úton át a Buckóig. Közben nem nagyon akadt látnivaló, néhány romos tanya és egy vagy kettõ élõ, meg a puszta, meg a szél. Azért akadt egy régi határkõ is, ennek nagyon megörültem, mert a határjárást régóta terveztük ezen a részen, csak még nem jutottunk el ide.
Szóval egy jó óra múlva átkeltünk az országúton, és máris a Buckóban voltunk. A felújított régi iskola épület után megtaláltuk a nyáron újrafestett Mária-szobrot, vagy közkeletû nevén: Máriácskát. Innen már nem volt más hátra, csak az Apró Ágoston-féle kereszt érintésével, a Bartók Béla úton begyalogoltunk a faluba. A temetõben felkerestük a mai nap utolsó két felszentelt emlékét, aztán egymástól érzékeny búcsút véve, ki-ki elindult hazafalé.
A napi restanciát letudtuk, a távot meggyalogoltuk, lelkileg-testileg felfrissültünk, emberek maradtunk és bele se haltunk. Erre számíthat bárki, ha egyszer velünk tart.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Bálint Edit (Cegléd), Balog Csaba, Hornacsekné Kucsera Ilona, Hriazik Attila, Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária és Varga Istvánné Borika.