(221.) KOLLÉGIUMI TÚRA AZ ÓCSAI-LÁPERDÕBEN


Idõpont: 2010. október 23. szombat
Útvonal: Ócsai pincefalu - Inárcs széle - Selyem-rét - Országút
Táv: 13 km


A pályázati túrák második fordulójában nem akartunk nagyot harapni, mert látvány szempontjából a Holdvilág-árkot amúgy sem nagyon lehet felülmúlni, így egy eleve csendesebbnek, könnyebbnek ígérkezõ, de látnivalókban mégsem szûkölködõ útvonalat terveztünk bejárni, a szép, napsütésesre jósolt szombati napon.
A Kollégium elõtt egy kisebb buszra való gyerek sürgött, még félhomályban, nagyon lelkesen, kiegészítve néhány felnõtt kísérõvel, mert aki ismeri ezeket a zsiványokat, az tudja, hogy két-három ember nem elég melléjük. Az elõre bevásárolt kaját a lányok segítségével még indulás elõtt szétosztottuk, majd pontban hét órakor elindultunk Ócsára. Spigi, Bujdosó Betti és még egy-két ember nem jött el, de a busz így is majdnem tele lett.
Rövid utazás után - mely során a gyerekek csaknem az egész napi élelmiszeradagjukat felfalták - az ócsai pincéknél szálltunk ki a buszból és röviden rendeztük a sorokat, majd elindultunk a reggeli hûvösben.
A pincefalu nagy élmény volt a gyerekseregnek, minden lukba bemásztak, mindent meg akartak nézni, alig gyõztük követni, merre tekeregnek. Aztán haladtunk az erdõsebb, kevésbé civilizált rész felé. Az erdei betonútnál tízórai szünetet tartottunk, (összetalálkoztunk egy felnõtt túrázó csapattal, akik elég furcsán méregették a gyerekeinket, biztos megvolt a véleményük - de õk nem ismerik ezeket a rosszcsontokat, mi meg igen; szívem szerint elmagyaráztam volna nekik, miért ilyenek, meg hogy amúgy rendes gyerekek, csak elég szerencsétlen és szegény némelyik családja, de nem nagyon kommunikáltak velünk, így mi se erõltettük), majd jó óra gyaloglás után, tizenegy óra múltával, elértük a hõn áhított pihenés és piknikezés helyét: a Selyem-rétet. Itt aztán mindenki arra mászott, kúszott, futott, amerre akart. A lányok felaprították a zöldséget, a fiúk tüzelõt gyûjtöttek, és a vezetésemmel elõbb tüzet raktunk, majd pedig nekiálltunk a hatvan darab hamburgerhús megsütésének - Borika szolgáltatta a tábori tepsit -  és a késztermékek elõállításának. Volt zöldség is, kecsap is, majonéz is bõven. Kissé füstös élmények és egy óra eltelte után mindent megettek. És ha lett volna még, lehet, az is elfogy. Ezután volt, aki csak pihegett, napozott az egyre erõsödõ napsütést kihasználva, volt aki még elég erõt érzett megában ahhoz, hogy focizzon.
A hangulat jó volt, nagyon sokat nevettünk, mindenki jól is lakott, ami egy-két gyereknél szombati napokon nem egyértelmûen szokott megtörténni, és amikor eljött a távozás ideje, senkinek sem volt kedve elindulni a buszhoz. Igazság szerint nekünk, felnõtteknek sem, de minden kirándulásnak vége van egyszer, ennek is vége lett. A buszhoz még egy fél órát gyalogoltunk, aztán szinte ugyanennyi idõ alatt haza is értünk Lajosmizsére.

És ami még ide tartozik: ahogy a fülszövegben már olvashattátok: egy alföldi túra is lehet szép, élmény dús, és "megverhet" akár egy Holdvilág-árkot is. Mert nem az számít, milyen fantasztikus egy hely - az Alföldön ráadásul sok fantasztikus hely van! -, mert az még önmagában semmit sem ér, hanem az számít, kik mennek oda, kik töltik együtt a napot, kik érzik jól együtt magukat. Állítom, hogy ez a társaság, környezettõl függetlenül, bárhol ugyanígy érezné magát - akár még egy régi téesztelep felrepedt betonkockáin is. Míg vannak olyan emberek, akik  egy Holdvilág-árokban is csak szorongó magányban, valóságos lelki paralízisessel mennek végig, és mennek ugyanígy a legszebb helyeken is, és már képtelenek fokozni a táj extrémitását és a megtett távokat, mert belül nagyon egyedül és szeretet híján vannak. Ezek az emberek azok, akik például az alföldi túrákat is lenézik...
Pedig az ember társas lény. Az erdõ egyedül is szép, de mit ér, ha a szépséget nem oszthatod meg senkivel. Ha nem látja senki az örömöt az arcodon, vagy nem látod mások mosolygó arcát. Önmagunknak örömet szerezni önzõ és a környezetünktõl való teljes elszigeteltséget jelentõ dolog. Másoknak örömet szerezni maga a boldogság. Önmagunkat szeretni, szellemi sivatag, másokat szeretni és ha mások is szeretnek: az egy virágzó rét. Szeretetet kapni fantasztikus dolog, szeretetet adni, környezetünknek azt sugározni, még fantasztikusabb.
Kívánom minden menekülõnek, hogy lelje meg társait és a szeretet örömét a TERMÉSZETJÁRÁSBAN is, mert nemcsak hogy "egyedül nem megy", de egyedül nem is érdemes!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balogh Arnold, Balogh István, Balogh Szabolcs, Blahut Pál, Gazdag Barbara, Gazgad Viktória, Góbi Jennyfer, Hegyes Mercédesz, Hicsár Melinda, Horgas Ágnes, Horgas Viktor, Hornacsekné Kucsera Ilona, Hriazik Vivien, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kolompár László, Kovács Adrienn, Kovács Imre, Kovács József, Kovács Zsolt, Kovács Zsoltné Kriszti, Polefkó Dáriusz, Rucz Dia, Szemán Rózsa, Szikora Marcell, Szórád Alex, Szórád Benjámin, Szórád Mónika, Szórád Ninetta, Szõrösné Székely Cecília, Tóth Rozália, Tóth Tímea, Török Mária és Varga Istvánné Borika.