(223.) TÚRA A KÁMORRA


Idõpont: 2010. november 7. vasárnap
Útvonal: Diósjenõ - Kámor - Pénzásás - Törökasszony útja - Diósjenõ
Táv: 18 km


Ez a túra sem ide tervezõdött, ha lehet ezt így kifejezni, de mivel csak öten jelentkeztek, így gondoltam egy nagyot, és a lassú vonat helyett beültünk a gyorsabb kocsiba, hogy végre eljussunk egy olyan helyre, ahová csak ilyen módon lehet. Szombat este még nem tudtam, hogy a Mátrába vagy a Börzsönybe megyünk-e, de reggel ösztönösen a Börzsöny térképet raktam be a reggeli indulásnál. A többiek úgy jelentkeztek, hogy csak vasárnap hajnalban tudták meg, hová megyünk; a Börzsönybe, egy olyan útvonalra, amelyet már évek óta terveztem bejárni. Tehát elindultunk Diósjenõre.
Még sötét volt, amikor Pesten átgurultunk, majd a váci elkerülõn kerek két óra alatt értünk a nógrádi faluba. Hét órakor kocsmáztunk egyet, majd fél nyolckor elkezdtük kitartó emelkedésünket a Kámor felé. A Nap itt-ott már kidugta lábát a felhõtakaró alól, de egész délutánig nem sok kedve volt felkelni.
A Závoznál szép kilátás adódott - szebb, mint késõbb a hegytetõ alatt - a Naszályra, amelyet fehér felhõk vettek körbe, mintha egy sziget lett volna a tengerben. Innen a kaptatót kerek bõ óra alatt bírtuk le, öt kilométert tettünk meg ezalatt, viszont ötszáz méter szintemelkedéssel. A csúcs alatt volt némi kilátás, de az egykori földvárat teljes egészében erdõ borította, néhány kifejezetten öreg bükkfával a koronán. A furcsa nevû hegyhez számtalan legenda fûzõdik, királylányokkal, boszorkányokkal, lovagokkal. Minden esetre bele lehet képzelni a helybe ezt-azt.
A Kámor szuszogtató megmászásán túltéve magunkat, egyre lazultunk, egyre jobban esett a gyaloglás, egyre szebb volt az erdõ is, és egyre melegebb az idõ. Levetettük a kabátokat, tartottunk egy alaposabb tízórai szünetet, aztán elindultunk a rejtélyes nevû Pénzásás felé (nevének eredetérõl nincs ismeretünk). Itt a több aszfaltozott erdészeti út találkozik, irányító tábla is elhelyezve, de semmi különleges. Innen néhány száz méterre viszont akadt érdekesség, a még álló, de hamarosan szétmálló, egykor szebb napokat megért Szondi kulcsosház. Ha ilyet látunk, mindig arra gondolunk, milyen jó lenne turistamenedéknek, és hogy lehetnek annyira taplók az emberek, hogy egy egyszer megteremtett értéket hagynak így lepusztulni, tönkremenni. Valamikor valakik nagyon sokat dolgoztak vele, még többen pedig minden bizonnyal jól  is érezték magukat egy-egy hétvégén, amikor az épületben aludtak, elõtte tüzet raktak...
Kizsörtölõdtük magunkat, és rátértünk a Törökasszony útjára. Ez a XVI. században a Drégelyi várat megszálló törökök hírvivõjének gyalogos útvonala volt a Nógrádi vár felé. Ma egy kényelmesen járható erdei szekérút, mely néhol sáros, néhol - a ritka használatnak köszönhetõen - egészen benõve fûvel. Érintettünk néhány vízfolyást, és egy szép árkot is, melyet Disznósnak neveznek. Adódott még látnivalóként egy-két öreg tölgyfa is, nem gyõztünk fényképezni. Ezen a részen láttuk meg egy fa tövén kucorogni az erdei zöldbivalyt is (ld. kép), mely ritkán látható látványosságnak számít errefelé.
Diósjenõre öt és fél óra bruttó idõ alatt értünk be, ami elég jónak mondható ekkora távon, ennyi mászással. Haza egy órakor indultunk, és háromnegyed háromra értünk Lajosmizsére.
Ritka szép túra sikeredett ebbõl a napból, jó hangulatban túráztunk együtt - szóval olyan volt, amilyen szokott, és amilyennek lenni kell. Igyekszünk gyakrabban hegyes túrákat összehozni, mert kissé ugyan nehezen melegedtünk bele, mégis nagyon jól esett az Alföldön elgémberedett izmainknak ez a fajta erõfeszítés.
Szeretettel várunk arra az alkalomra akár Téged is!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Hriazik Attila, Szõrös Anna, Török Mária és Varga Istvánné Borika.