FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(202.) JUBILEUMI HÁROMNAPOS BÜKK 3. / AUTÓS TÚRA HAZAFELÉ


Idõpont: 2010. július 25. vasárnap
Útvonal: (Bélapátfalva) - Tarnaszentmária - Feldebrõ - Kisnána - (Lajosmizse)


A harmadik napra eredetileg Dédes-vár megmászását terveztük, de éjszaka kettõkor elkezdett szakadni az esõ, és a reggel nyolcas indulásunkkor még mindig szakadt (és amikor délután hazaértünk, is szakadt), ezért autós nézelõdést rögtönöztünk, miközben hazafelé tartottunk. Megnéztük Magyarország legrégebbi templomát, Tarnaszentmárián. Az Árpád-kori templom altemploma még Géza fejedelem idejében épült, kb. 970 körül.
Tarnaszentmáriáról a templom történelmi-szellemi párjához, a Feldebrõ központjában található barokk templom XI. századi altemplomához autóztunk. Egykor Aba Sámuel temetkezési helye volt, értékes, csaknem ezer éves freskókkal (ezért nem volt szabad lent fényképezni).
Az út harmadik, egyben utolsó állomása a Kisnánai vár volt. Az egész napos esõ csak akkor nem esett, amikor a várat néztük meg. A belépõt lealkudtuk, és úgy húsz percet sétálgattunk a kis alapterületû, kissé lepusztult várban. A gondnok hölgy elmondása szerint most nyertek pénzt a felújításra - a munka nyomai már láthatóak voltak -, és jövõ nyárra gyönyörûen felújítva láthatjuk, ha visszatérünk. Tervezzük, hogy visszatérünk.
Kis cukrászdázás, fagyizás, sütizés, ilyesmi, aztán amikor újra elindultunk, szinte végig esõben haladtunk hazafelé. Annyi mindent láttunk, éltünk át az elmúlt 3 napban, hogy furcsa volt hazaérni.
Aki járja az országot, az látja csak igazán, milyen érdekes, prosperáló és összefogásra, fejlõdésre képes helyek vannak kis hazánkban, Lajosmizsénél jóval hátrányosabb régiókban, sokkal komolyabb munkanélküliséggel és eladósodottsággal. Aki járja az országot...
És aki látott már más vidékeket, megismert más mentalitású, gondolkozású közösségeket, az tudja, milyen lehetne a mi településünk is, ha volna itt arra igény, hogy a hozzánk látogatók számára vonzóvá, érdekessé, nyüzsgõvé  alakítsuk a rendkívül jó földrajzi, kulturális és infrastrukturális adottságokkal rendelkezõ városunkat. Ha volna itt arra igény...

 

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Blahut Pál, Hriazik Attila, Kovács Edit, Nagy Irén, Szörényi Gabi, Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária és Varga Istvánné Borika.
 

 

Bélapátfalván szakad az eső

 

Tarnaszentmária X. századi temploma

 

Templomablak

 

Lejárat az altemplomba

 

A feltemplom

 

Feldebrő szintén 1000 éves temploma

 

Kisknánai várba érünk

 

Kilátás a régi vártemplom tornyára

 

Ircsike

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz