(582.) PETÕFI-EMLÉKTÚRA SZABADSZÁLLÁSON


Időpont: 2018. december 31. hétfõ
Útvonal: Szabadszállás
Táv: 3 km


Az év utolsó napján Szabadszálláson, a régi kun településen jártunk, Petõfi és József Attila nyomában.
196 éve, a helyi hagyomány szerint ezen a napon született a városban Petõfi Sándor, ennek tiszteletére itt minden évben ekkor ünneplik a Költõ születésnapját. A másik irodalmi és emberi óriás, József Attila pedig nem itt született ugyan, de anyja, Põcze Borbála, és nagyapja, Põcze Imre igen, és innen hordta a gyermekkorú Költõ, beteg anyjának és testvéreinek Pestre az élelmet, tehervonatokon kuporogva.
A magyar és világirodalom két legnagyobb költõje kötõdik ehhez az alföldi településhez, mégse világhírû Szabadszállás. Bármely más országban, ha egy nemzet két legnagyobb költõje így kötõdne egyetlen városhoz, milliók zarándokolnának oda, és élne meg jól belõlük az egész település. Jó esetben…
Aki erre jár, jó, ha egy fél napot legalább rászán csak az irodalmi vonatkozások felfedezésére, vannak bõven, a sok természeti és építészeti értékrõl nem is áll módunkban most tudósítani. Majd máskor.
Az emléktúrát a városi ünnepség megtekintésével kezdtük, mely során különbözõ szervezetek képviselõi helyezték el a koszorúikat a Petõfi-szobornál, majd a hidegre való tekintettel, az ünnepséget már a könyvtárban folytatták. Ezen a nyugdíjas klub tagjai Petõfi-verseket szavaltak és énekeltek. A szobor felirata egy fekete alapú "PETÕFI". Jó ha tudjuk, hogy ez már csak leírva is figyelmeztetõ jel. Ha látna minket manapság, ahogy élünk és ügyeinket, értékeinket kezeljük, ahogy egymással bánunk, odacsapna az asztalra.
Például abban a vonatkozásban, hogy szülõvárosában hagyják összedõlni a falu kerekegyházi szélén álló Csintovai csárdát, Petrovics István egykori szabadszállási bérleményét. A Költõ sokat és szívesen tartózkodott falai között. Az egyetlen olyan épület, amely a család máig Szabadszálláson állva maradt ápítészeti emléke. Illetve ma még! álló, mert holnap össze fog dõlni..
A mûsor után elindultunk felfedezõ utunkra. Pontosabban, már tudtuk, hogy mit hol keressünk, mert nem elõször jártunk itt, ráadásul ismerjük a Petõfi-vonatkozásokat is, mégis minden alkalom egy új felfedezés, hiszen mindig kiderül olyan, látunk olyat, amirõl addig nem tudtunk. Ma is így volt.
Elõször a központ fõbb helyeit néztük körbe és fényképeztük le. Így a már említett szobor után az 1826-ban, klasszicista stílusban épült városházát, mely Petõfi sikertelen, 1848-as követválasztási procedúrájának helyszíne. Falán emléktábla.
Ezután elindultunk a temetõ felé, ahol nevezetes sírokat kerestünk.
Szabadszállás József Attilával kapcsolatban is rendelkezik értékekkel, így nem lehet csak egyik Költõ nyomait összegyûjteni, a másikét pedig mellõzni. Így természetesen találtunk egy József Attila-szobrot is, majd a temetõben megtaláltuk anyai nagyszüleinek, Põcze Imrének és Dömötör Juliannának sírját, rajta A Dunánál címû versbõl vett idézettel (Põcze Imre egykori kis csõszháza, a Dörmögõ-ház, ugyancsak fontos emlékhely és egy kis múzeum is, ugyancsak a település Kerekegyháza felé esõ szélén).
A sírral gyakorlatilag átellenben, Prielle Kornélia, a reformkor ismert színésznõje nyugszik, aki nem mellesleg Petõfi egyik szerelme volt, a sok közül. Ettõl a kõtõl nem messze pedig Nagy Károly alussza örök álmát, aki pedig a fentebb említett sikertelen 1848-as követválasztáson Petõfi szabadszállási legyõzõje volt.
A temetõben régi sírok tömkelege, mind egy-egy olyan család emléke, amely jelentõs szerepet töltött be Szabadszállás történetében. Ez éppen a Helle-Martinovits-Geréby- vagy a Nagy-Bencze-Ferenczy-kripta. A számtalan családi sírkertrõl, szép obeliszkekkel, kovácsolt vaskerítéssel, nem is szólva. Csak az itt található családnevek helytörténeti fejtegetése évekre való munkát adna...
A temetõtõl visszamentünk a központba, majd ellenkezõ, déli irányban is tettünk egy kis kört a régi fiúiskolához, melynek falán ugyancsak emléktábla tudósít arról, hogy ezen a helyen állt Petõfi itteni iskolája, majd a hivatalos verzió szerint "Petõfi szüleinek háza" következett a Petõfi utca és a Petrovics köz sarkán, ami könnyen lehet, hogy valójában maga a szülõház is volt. Az 1838-as nagy árvíz ezt is elmosta, a család szinte minden vagyonával együtt. Évtizedek óta téma esetleges felépítése, de ez is egy komoly adóssága a városnak a nemzet felé, a Csintovai csárda kérdése mellett...
Azt kellene minden érintettnek és pozícióban lévõ embernek megérteni, hogy felelõsek vagyunk a múlt értékeiért és a jövõ generációkért. Egyszerre vagyunk felelõsek értük. Mert nem is létezhet egyik a másik nélkül. Vagyis, ha egy csárdát a jelenkor hagy összedõlni, nemcsak a Petrovics család emlékét veszi semmibe, hanem komoly károkat, hiányokat okoz az utánunk következõ nemzedékeknek. Ez pedig végzetes mulasztás lenne. Arról nem beszélve, hogy Petõfi szülõvárosa, mint a nemzet és a világirodalom egyik legnagyobb Költõjének szülõhelye, nem gondolkozhat csak saját érdekei vagy érdektelensége szerint. Ezek az emlékek az egész, egyetemes magyar nemzetnek, sõt: a világ kulturájának is pótolhatatlan értékei - vagy lennének, ha megmaradna a csárda, méltó módon helyreállítva, és ha egyszer valami csoda folytán mégis csak fontos lenne végre felépíteni a Szülõházat is. Ezek nemzeti kincsek, nem kizárólag egy település belügye.
Mindezek ellenére reméljük, hogy nem kell sokáig várni arra, hogy megtörténjen az, aminek már rég meg kellett volna történnie, és Szabadszállás felelõsségteljes gondozója és kincstárnoka lesz Petõfi - és nem mellesleg József Attila - TELJES örökségének.
Megint visszatértünk a központba, ahol a református parókia gyönyörû épületét csak csodálja az emeber, majd a templomot fényképeztük, jártuk körbe, ahol ifjabb Petrovics Istvánt, a Költõ öccsét keresztelték. Ha a Sándorral kapcsolatban is beérte volna a család a református lelkésszel, és nem ragaszkodott volna az evangélikus szertartáshoz-környezethez, nem alakul ki az egész Kiskõrös-hisztéria, és most nem az számítana "pestisesnak" a témában, aki Szabadszállás, vagyis az igazság mellett érvel, hanem az, aki körmeszakadtáig kitart a hivatalos verzió valótlanságai mellett. Ez van. Ahogy a Költõ mondta: "Az idõ igaz, s eldönti, ami nem az." Hamarosan talán ez a kérdés is a méltó helyére kerül.
És akkor a végére maradjon az, ami ma új felfedezés volt számunkra is, és talán sokak számára is az lesz: egy igazi világszenzáció, amelyrõl szinte senki sem tud. Egy székelykapu a református templommal szemben, amely Petõfi-idézetekkel van tele, és az életének néhány jelenetével.
Az elsõ kép: Attila király emléke. Az idézet:

"Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe
Világhódító híres õseid.
Egy ezredév néz ránk itélõ szemmel
Atillától egész Rákócziig."

Aztán, a székelyekhez a szabadságharcban így szólt versben a Költõ:

"Föl, székely, nézz szembe az ellenséggel;
Ki néz vele szembe, ha nem a székely?
Hisz a székely õsapja volt Attila,
Kit úgy híttak, hogy az isten ostora! "

A harmadik képen Petõfi, 1851-ben, Szibériában írt versébõl egy részlet:

"Kiáltó vagyok a pusztában;
Szomjazó lelkek üdítõje, –
Üldözõ hordák méregkútja,
Magyar igéknek örök hirdetõje!"

És az utolsó, negyedik faragás, amely egy orosz nyelven fennmaradt verse, visszafordtva magyarra, és önmagáról, a Titikos Barguzini Fogolyról szól:

"Be szomorú az életem,
Halvány reménység se süt rám.
Immár közel a sírhelyem,
Hattyúdalom rég elhangzott már."

Amíg nem történik áttörés Petõfi/József Attila ügyben, legalább mi, irodalom, kultúra, történelem, magyar hagyományok iránt elkötelezettek õrizzük a lángot, és ha az egész világért nem is tudunk tenni, Szülõföldünkért tennünk kell, és ez mindenkinek fontos kellene, hogy legyen, pontosabban ez mindenkinek kötelessége volna. Jó esetben…

Minden Túrakör-szimpatizánsnak Túrákban Gazdag Boldog Új Évet kívánunk szabadszállási képeinkkel!

Tartsatok velünk ilyen csodák nyomában 2019-ben is!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), Pócs Balázs (Szabadszállás), Pócs Blanka (Szabadszállás) és Pócsné Fodor Anita (Szabadszállás).