(561.) SÉTA A PÉTERI-TÓNÁL ÉS PÁLOSSZENTKÚTON


Időpont: 2018. augusztus 4. szombat
Útvonal: Petõfiszállás
Táv: 4 km


Lehetne azt mondani, hogy a gyalogos természetjárás nem mindenkinek a mûfaja. De az az igazság, hogy sok ember számára nem létezik megfelelõ mûfaj. Nemcsak akkor nem, ha mozogni kell, de akkor sem, ha egyáltalán foglalkozni kell valami olyannal, ami építene a személyiségen, a közösségeken, és nemcsak  pusztítana. Márpedig a természetjárás nagyon is feljeszt.
Többször írtam már a rendszeres gyaloglás, helyismereti túrázás számtalan elõnyérõl. Itt most erre nem térnék ki. Azt ismételten állíthatom, hogy kevés ennyire komplex és különbözõ részterületeket fejlesztõ tevékenység létezik az emberi kultúrában.
A fb-on, hétrõl hétre, több száz, alkalmanként ezres nagyságrendû emberhez érnek el kiírásaink, túraalbumaink, sok százan követik és ismerik munkánkat. Mégis, 99,8%-ban az emberek beérik a virtuális élményekkel. Pedig ezek köszönõviszonyban sincsenek a terepen, saját erõvel legyalogolt kilométerek alatt megélt kalandok és látott szépségek rengetegével.
Érthetetlen volt ez ezzel a programunkkal kapcsolatban is. Mármint a részvételi szándék. Oké, hogy nyár van, és sokaknak meleg is. De ugyanõk azok, akiknek meg télen hideg van, õsszel az a baj, hogy fúj a szél. Aki kifogásokat keres, az talál is bárhányat. Aki elindul, az pedig csodákat talál.
Sosem értettem, miért jobb az embereknek egy megszervezett, elfogadhatóan lebonyolított, sok ismeretet és jó hangulatot, élményeket nyújtó, mégcsak nem is megeröltetõ túraprogram helyett az, hogy nem mozdulnak meg, mert egyszerûen érdektelenek és/vagy lusták. Míg sok olyan ismerõsöm van, aki jönne, de már idõs, nehezen mozog vagy éppen lehetetlen neki betegsége miatt akár csak lábra is állni.

Akkor a túráról.
Ma Petõfiszálláson jártunk. A település, azzal ellentétben, amit neve sugall, nem Petõfi-emlékhely, nem is igen járt erre a Költõ, ha meg járt, még falu nem volt a helyén. Mindössze azért kapta a nevét, mert a közeli Félegyháza jelentõs Petõfi-város, és a háború utáni kommunista rendszer nem akarta, hogy a szomszédságában ezt a környéket egy pálos szerzetesek által lakott vallási központ és a számukra értelmezhetetlen és válalhatatlan szentkút kifejezés összetétele képviselje a köztudatban, így az újonnan létrehozott kis falut a Mi Sanyinkról nevezték el. Olyan, mintha egy frappáns megoldás lett volna, holott csak gyáva volt...
Mindettõl függetlenül Petõfiszállás egy szép település. Rendezett utcák, szép közterek, rengeteg virág. Érezhetõ, hogy a vallási zarándok-turizmus áthaladó forgalma számára egy vállalható, esetleg jóhírüket vivõ benyomást szeretnének sugallni. És ez biztosan sikerül is.
Petõfiszállás déli részén, az 5-ös fõút 127-es kilométerének magasságában, terül el a Péteri-tó, mely egy régi vízállás, hatalmas vízfelülettel, szélein valóságos nádrengeteggel; nemzetközileg is jegyzett vonuló- és fészkelõhelye az itt eddig kimutatott 200 fajta szárnyasnak, melyek nagy része ritka, védett állat.
A fõút mellett áll a régi Szegedi úti tanyasi iskola felújított épülete, mely ma a nemzeti park tulajdona. Innen indul egy 3,5 km-es tanösvény, ami nem meglepõ módon egy itteni madárról, a Vöcsökrõl van elnevezve.
A kényelmes sétautat, végig jól járható szekérúton lehet letudni. A rajta való haladás, a táv rövidségéhez képest, változatos tájelemeket, sok tanösvénytáblát és számtalan érdekes látnivalót kínál.
A tanyák közötti élet minden nyoma fellelhetõ itt, például elvadult gyümölcsfák, de a tavon szinte átfolyó Dong-éri-csatorna medre a zsilippel, madáfigyelõtorony szép kilátással a tóra, sok ismeretet adó táblák, virágos rétek, sok virág, vadszõlõvel dzsungelszerûen befutott akácos, egy kisebb szikes tómeder, sajátos növényvilággal, fényes-zöld gyepek, pazar panorámák, árnyas szekérút, ami különösen délben, az égetõ Nap ellen jön jól a gondviselés részérõl, útmenti kereszt, kis forrás, ami alföldi viszonylatban már alig fodul elõ valahol, ezek mind a látnivalók közé tartoznak.
Talán ennyi leírás és a kísérõ képek elegendõek ahhoz, hogy kedvet csináljanak a tanösvény végigjárására, mely akár egyedül, akár csoporttal, akár gyerekként vagy idõs emberként sem megeröltetõ elfoglaltság.
A séta után átugrottunk Pálosszentkútra.
A Szentkút nevû egyházi központ a településtõl néhány kilométerre nyugatra van, aszfaltúton jól megközelíthetõ. Országos, sõt nemzetközi hírû zarándok- és búcsújáróhely, melyhez egy régi forrás, egy Mária-jelenés és rejtélyes kincsek szolgálnak legendai alapul. Aki erre kíváncsi, sok helyen elolvashatja a neten, vagy akár a helyszínen is.
Meghitt hangulatú a templomkert, a különbözõ szentek és családok emlékeivel, szobrokkal, a fogadalmi kápolnával - rajta az ezernél is több rajzolt-vésett hálaadó vagy fogadalmi tégla, nevekkel, évszámokkal egyedülálló érdekesség -, nem mellesleg pedig a szent kúttal, a forrás hûvösen csodogáló vizével., stb... Mindkét helyet ajánljuk felkeresésre.
Mert a Kiskunság is, mint egész Magyarország, rengeteg ismert és ismeretlen értékkel bír. A ma élõ embereknek pedig nem csak ajánlható, hogy ezeket megismerjék, hanem egyenesen kötelessége is kellene hogy legyen ez mindnekinek.
Ha mi, ma élõ felnõttek nem rendelkezünk Szülõföldünk megismerésének igényével, akkor hogy rendelkeznének a gyerekeink? Ha mi nem érdeklõdünk múltunk, értékeink, ma élõ embertársaink iránt, akkor hogy érdeklõdnének utódaink?
A Túrakör, hétrõl hétre, alkalmakat teremt arra, hogy egyre többen szánják rá magukat a helyismereti túrázásra, a rendszeres gyaloglásra, felfedezve velünk a Duna-Tisza közét vagy akár az országot.
Tehát: indulj el velünk egy másik úton. Ez az út, sok szépsége mellett, kétségtelenül néha gyötrelmes is lehet, hiszen a csodákat nem adják ingyen. De pénzbe se kerülnek...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Jûnosné (Kecskemét), Balog Szellõ (Lajosmizse) és Nagy Irén (Lajosmizse).