(574.) TÚRA A NAGYKÕRÖSI NAGYERDÕBEN


Időpont: 2018. október 27. szombat
Útvonal: Nagykõrösi Nagyerdõ
Táv: 8 km


A heti mentrend a szokásos volt, túrakiírás, kétszeri megosztás, csütörtöki jelentkezési határidõ. Tiszteletesünk és családja jött, régóta készültek, csak nem volt üres szombatjuk, most volt, lecsaptak rá. És szerintem nagyon jól is érezték magukat, a gyerekek önfeledten, sokat nevetve szaladták végig a 8 kilométeres távot, de rajtuk kívül senki. Vagyis a már-már szokásos.
Majdnem 400 követõje van az oldalunknak - valódi olvasóink-nézõink ennél jóval többen vannak -, ha csak az 1%-a hajlandó lenne fizikailag is megmozdulni, már kellett volna 4 embernek jelentkeznie. Illetve, 3,92 embernek, ha van ilyen létszám egyáltalán. Ha esetleg 2-3% vetemedett volna rá, hogy túrázzon egyet a legszebb környékbeli erdõben, a legszebb tájat mutató hétvégén, október utolján, egy olyan távon, ami egy komolyabb szanatóriumban hapi szinten elõírt egészségügyi séta (ha megfelelõen messze van az illemhely a kórteremtõl), szóval az már egy valóságos "tömeg" lett volna. De még arra is azt mondtam volna, nagy az erdõ, elférünk. Így, hogy Józsiékon kívül nem mozdította senki, se a füle botját, se a lábait, pláne elfértünk. Pedig a táj megint varázslatos volt. Bármelyik vidékünk bármelyik erdejével felveszi a versenyt a Nagyerdõ, nemcsak ma, más évszakban is.
Nem lehet kiismerni az emberek szándékát, ha van nekik egyáltalán ilyesmi. Csak találgatni lehet: megijednek 8-10 km-tõl? Ha akarnánk, kicsi gyerekekkel mi is megijednénk ekkora távtól, de bírják. Nem érnek rá? Ha akarnánk, nekünk is lenne más dolgunk, mi is ugyanúgy élünk és hajtunk a hétköznapokban, mint mások. De ismerjük a túrázás jótékony hatásait, másrészt a közért is végezzük ezt a tevékenységünket. Inkább otthon pihennek? Otthon nem lehet. A megszokott környezetben a stressz stressz marad, és hiába van szombat, az ember úgyis ugyanazon rágódik, amin pl. kedden vagy csütörtökön. Valójábn kikapcsolódni csak úgy lehet, ha az ember kimozdul otthonról, mondjuk járja az erdõket, mezõket, és nem jut eszébe semmi olyan, amin stresszelnie kellene. Mert tapasztalatból tudjuk, hogy túrán tényleg soha nem agyal senki, csak kiszellõzik és feltöltõdik.
Szóval, nehéz az emberek szándékát kiismerni. Vagy ha úgy veszem, éppen hogy könnyû, ha a szándékuk az, hogy azért se mozdulnak, azért se kíváncsiak arra az ismeretlen világra, ami körülveszi óket, lakóhelyüktõl kisebb vagy nagyobb távolságban, és a fizikai erõnlétüket se akarják fejleszteni, pedig azon sok embernek lenne mit fejleszteni. Az egészségükrõl nem is szólva, mennyivel járulna hozzá a rendszeres természetjárás gyakorlása...
Aki úgy érzi, hogy már megint nem csak a túráról van szó, jól érzi. Nem is lehet ezeket a dolgokat figyelmen kívül hagyni. Sajnos. Bár lehetne!
Rengeteg ötletünk, túratervünk van, több mint 100 olyan, amit akár holnap meg tudnánk valósítani, mert ki vannak dolgozva, és a túrákkal rengeteg élményhez lehetne jutni az érdeklõdõknek, de hogy jussanak?, ha el se jönnek, ugye. A tévé és az internet/"okostelefon" csak látszólagos élményeket kínál. Valójában semmilyet. És itt be is zárul a kör, abbamarad a gondolatmenet. Mindenkinek jobb lesz így, mert ha tovább írom, akkor nem fogom tudni tûrtõztetni magam, és kicsúszik ez-az (csodálkozunk, hogy pusztul a világunk, hogy pusztítanak benne minket is, és az emberek 98%-a a kisujját se mozdítja ellene?...).
Igazságtalan lenne azonban, ha az emberek hozzáállása miatt nem méltatnánk ezt az isteni csodát, amit a Nagyerdõ jelent. Annyira összetett, fennséges és ingergazdag környezet, élõhely, ami nem általános. Itt van karnyújtásnyira tõlünk. Senki se megy arra túrázni. Nem a vadászok uralkodnak benne, mint vacsi testvérében (pl. nincs lezárva ebben az idõszakban, és máskor se, senki elõl, mert ha itt vadászat van, arra a napra lezárnak mindent, amúgy meg szívesen látják a kirándulókat; hát nem érdekes?...).
Ez az erdõ nagy részben még tölgyes, bár van benne akác, vörösfenyõ és nyár is, igaz, hoyg merõleges nyiladékrendszerrel tagolt, de vannak benne kanyargós, õsrégi szekérutak is, és több helyen is láthatók a fákon 30 évvel ezelõtti turistajelzések, emlékezetve arra, hogy itt az 1970-80-as években hatalmas, országos viszonylatban is jelentõs természetbarát élet folyt, rengeteg programmal, épített turistalétesítménnyel). Tavasszal, nyáron annyi benne a virágzó bokor, mezei virágokból valóságos tenger hullámzik a réteken, hogy el se képzelné senki. Egy csoda, úgy hogy van.
Emelve a képzeletbeli drónunk magasságát, az egész Kiskunságról ugyanezt el lehetne mondani. Minden településrõl, mert mindenhol van valami szép, értékes. És mindegyik más. És mi mindenhova mentünk is, ahova tudtunk és mennénk is, ha lennének, akik felemelkednek a fotelbõl.
Ha már úgy kezdtem, hogy mi a szokásos menet a hetek során, így is fejezem be.
Új hét jön, új programtervvel. Megint meg lesz osztva kétszer, megint lehet rá jelentkezni, stb. Persze, ehhez az kell, hogy az emberek, ne azok legyenek, akik elõzõ héten voltak. Nem szokás szerint...
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Ferenczy Ákos (Lajosmizse), Ferenczy József (Lajosmizse), Ferenczy Réka (Lajosmizse), Ferenczy Virág (Lajosmizse), Ferenczyné Bíró Katalin (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse) és Saci kutya (Lajosmizse).