(244.) III. JÉGTÖRŐ MIZSE MARATON 


Időpont: 2011. március 5. szombat
Útvonal: Lajosmizse - Pusztatemplom - Fehér-tó - Strázsa-hegy - Táborfalva - Alsó-Kõ-halom - Felsõlajos - Közös - Lajosmizse
Táv: 40 km


A már hagyományosnak mondható jégtörõ túránkat idén harmadik alkalommal rendeztük meg. Ugyan a túra nyílt, mégsem szokott rajtunk kívül nagyon más részt venni rajta, kivétel: Eszter tavaly, Gábor idén, illetve Zsolti Kecskemétrõl, de õ nem teljesen kívülálló. A túrának végül is 15 fõ vágott neki.
Hat óra után kevéssel indultunk a Kollégium elõl, úgy hogy Gábor kicsit késõbb ért le Pestrõl, ezért Zsoltival negyed órával késõbb indultak utánunk. Egy csonka csoportképet készítettünk a ceglédi útról lefordulván, és kis idõ múlva már Zsoltiék is utolértek, teljes volt a csapat.
Nagyon hideg volt, a föld fagyott, a tájon zúzmara, lefagyott pára. Egy régi tómeder alján víz csillogott, szintén fagyottan, de nagy vonalakban elképzelhetõvé vált, mekkora lehetett valamikor a tó. Lajosmizse viszonylag magas fekvésû település, így a múlt év sok csapadéka megtöltötte a talajt, és még maradt belõle a felszín fölött is. De szerencsére zömmel nem belvízként, hanem az egykor szél által kivájt tómedrekben, így nagyobb kárt nálunk nem okoz. Szép lenne, ha még tovább emelkedne a víz tavakban, és néhány év alatt kialakulhatna bennük valami életszerû dolog...
Visszatérve a túrára, hidegben, de elszántan faltuk a kilométereket, és a Tarnay-kúriát hátulról megkerülve elõbb a Petõ-dûlõben, majd a Papp-kocsmánál találtuk magunkat. Itt még olyan idõ volt, hogy jól esett egy negyed óra melegedés a füstös, de fûtött bódéban.
Tovább menve a Pusztatemplom-dombra, végre teljes csoportképet készíthettem. Lacika kiszállt, neki elég volt ennyi. Mi érintettük az Almási-keresztet, majd a Sárán-földre kanyarodva, szemünkkel öreg tölgyfákat kutattunk a tájban. Láttunk is itt ott egy-egy gömbölyû koronájú, környezetébõl kiemelkedõ óriást, de a legöregebbnek - kb. 200 évesnél valamivel öregebb - tölgyet végül egy mezõn találtuk meg, vadkörte és galagonya bokrok között. Akkor volt, hogy alig láttuk a tetejét, alatt hatalmas sátorként akár száz ember is megférne, és a törzsét négy sem tudta körbenyalábolni.
A folytatásban hamarosan elértük a Fehér-tó medrét, a pusztavacsi határon - a múltkor jártunk már itt -, aztán nekiindultunk a vacsi erdõnek. Régóta szemeztünk a titokzatos rengeteggel, hogy egyszer fel kellene fedezni, de csak most jött el az alkalom. És amit ott láttunk a tizenvalahány kilométeren, az csodálatosan szép volt.
Elõbb sáros feketeföldön csúszkáltunk, hosszú kerítés mellett, a fagyból kiengedõ szekérúton, majd a hajdani, nyom nélkül eltûnt Klementina-major egyetlen emlékénél, az egykor hozzá vezetõ évszázados gesztenyefasornál találtuk magunkat. Innen egy-két kanyar, és homokosabb rész következett. Egy vadlesekkel megspékelt nyiladékfélén végigmenve, máris a Strázsa-hegy tövében voltunk. Itt változatosabb lett a táj képe: homokbuckák, fenyvesek, tölgyek, akácok. Az alföld ezen részének legmagasabb pontja egykori õrködõ-megfigyelõ szerepet betöltõ funkciójáról kapta nevét, és 150 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé. Sajnos kilátás nincs róla, mert erdõ borítja, de a hely valami fantasztikusan szép. A gyerekek rögtön ott akartak aludni, vagy másnap ki akartak jönni, esetleg már egy kinn alvós két napos túrát kezdtek tervezgetni - amiben én is benne lennék.
A szomszédos buckát Zsolti ajánlotta felkeresésre, mert róla szép kilátás adódik. Adódott is. Itt már minden felesleges ruhadarab lekerült rólunk, a Nap egyre erõsebben melegített.
A következõ szakasz Táborfalváig négyszögletes erdõfoltok közötti merõleges kanyarok bevételével telt. A falu szélét egy órakor értük el, ekkor tartottunk 25 kilométernél. A fáradtabbak itt kiszállhattak. Így tett Borika, Icuka és Ircsike, õket Pista bácsi vitte haza kocsival. A gyerekeknek is ajánlottam a lehetõséget, de senki sem akarta feladni (utóbb kiderült, egy-két gyereknek nem ártott volna).
A megyehatáron haladtunk tovább, és csakhamar az Alsó-Kõ-halom nevû dombhoz értünk. Ez egy több évszázados - talán középkori eredetû - határhalom a mizsei részek és Örkény/Táborfalva között. Megtettünk egy kilométert aszfalt út mellett, majd egy ritkán járt úton az Almási-kastély érintésével, csaknem egy óra múlva Felsõlajoson voltunk. Itt egy bõ negyedórás pihenõ, evés-ivás, majd az utolsó erõinket összeszedve nekiduráltuk magunkat, hogy a Közös érintésével hazagyalogoljunk.
Felsõlajos fõutcáján elmentünk az új templom elõtt, majd kiérve a dûlõútra elõbb balra, majd jobbra kanyarodtunk. Itt Bettike és Barbi már olyan lassan jöttek, hogy tempójukat tippelve, este nyolc utáni célba érkezésre lehetett volna számítani részükrõl, a menet eleje meg már látótávolságon túl járt. Bevártam õket, és noszogatva a két lányt, ha kellett még toltam is õket, valahogy utolértük a többieket - igaz, megálltak pihenni. Aztán, hogy a további csigulást elkerüljem, drasztikusan lerövidítettem az utat, és szinte toronyiránt, 5 óra után kicsivel értünk be Lajosmizsére.
Mindent összegezve nagyon szép napot töltöttünk együtt, nagyon szép helyeken nagyon szép dolgokat láttunk, és nagyon elfáradtunk. A társaság jó volt, Gábor részvételének nagyon örültünk, Zsolti segítségéért pedig még akkor is hálásak vagyunk, ha nem ismeri névadónkat, a legnagyobb magyar csavargót (Még hogy nem lehet személyrõl elnevezni túracsapatot... Téry Ödön tán növény volt?!).

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (40km), Bujdosó Bettina (40km), Bujdosó László (40km), Dömötör Zsolt (Kecskemét) (40km), Hornacsekné Kucsera Ilona (25 km), Kanyik Barbara (40km), Kanyik Imre (40km), Nagy Irén (25km), Szalkai Gábor (Budapest) (40km), Szikora Marcell (Kecskemét) (40km), Szõrös Anna (40 km), Török Mária (40km), Varga Istvánné Borika (25km), Zsikla László (10km) és Zsikla Roland (40km)