FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 

 

LAJOS ÉS MIZSE MESEPÁLYÁZAT 2011

 

 

A 2011-es MESEÍRÓ PÁLYÁZATRA mindössze 2 db mű érkezett.

 

A hivatalos végeredmény a következő:

 

I. helyezett: Kutyából szalonna című mese. A beküldő: Szücs Boglárka, 10 éves (Várpalota, Veszprém megye).

II. helyezett Lajos és Mizse című mese. A beküldő: Gábris Attila, 10 éves (Lajosmizse, Bács-Kiskun megye)

A pályázók díja: egyenként 5000 Ft értékű vásárlási utalvány.

Szeretettel gratulálunk a Pályázóknak!

 


 



I. helyezett: Kutyából szalonna

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akit Lajosnak hívtak. Szeretett kutyájával, Mizsével élt. Érdekes, és aranyos kutya volt ez a Mizse. Zsemlebarna szőrű, kajla, nagy kutya, méghozzá magyar vizsla.  Nemcsak abban volt különleges, hogy játékosan viselkedett, hanem abban is, hogy ez a kutya emberi nyelven tudott beszélni, ugyanis szegény Mizsét, aki korábban ember volt, egy boszorkány átkozta el, amiért nem volt hajlandó bocsánatot kérni az almájának megdézsmálásáért. Mizsét arra átkozta, hogy örökre egy kutya testben maradjon. Az átok csak akkor oldódhatott fel, ha bocsánatot kér valakitől, amikor rosszat tett. Ezután befogadta Lajos, aki nem bánta meg, mert nagyon szerette Mizsét.
Kecskemét közelében egy kis faluban éltek, amit úgy hívtak, hogy Nevesincs, mivel még nem döntötték el, hogy mi legyen a neve. Egy kis házban lakott Lajos, ahol a kovácsműhelye is volt. Mizse egész nap a faluban csavargott, ahol sok érdekes dolgot láthatott. Akadtak ott kofák, virágárusok, aranyos kisgyerekek, akik mindig megsimogatták Mizsét. Néhány sötét alak is mászkált a faluban, ezek loptak, hazudtak. Régen ilyen ember volt Mizse is, de most szeretett volna megváltozni, de a bocsánatkérés nem volt az ő stílusa. Estére mindig hazament vacsorázni, mert azt szerette a legjobban, és persze a hétvégét, mert akkor egész nap a gazdájával játszott. Így volt ez a következő napon is. Vacsorára ért haza, és elbeszélgettek, milyen volt a napjuk.
— Nekem színpompás volt – kezdte Mizse – Találkoztam néhány emberrel, de láttam azokat a fekete személyeket is. Nem értem őket. Mindig valami rosszban sántikálnak, nincs egy szép, tiszta percük sem. 
– A rossz emberek már csak ilyenek. Szerencse, hogy mi a becsületesség útját járjuk. Nem kell velük foglalkozni. Nekem is jó napom volt. Most a legtöbbet lovakkal foglalkoztam. Sok patkó kopik a rossz utakon. Ma volt itt egy olyan ló, aki nem engedte, hogy megpatkoljam, biztosan ideges volt. Holnap is eljön a gazdájával, hogy újra próbálkozzunk.
— Megkérdezhetem, miért ilyen ideges, hiszen én az állatok nyelvén is értek. 
— Ez nagyon jó ötlet. Holnap maradj akkor itthon.
— Jól van. 
Ezután elmentek aludni. Másnap reggel Mizse már várta a reggeli adagját. 
— Tessék, pajtás – tolta elébe az edényét – íme a reggelid! Ma akkor beszélsz azzal a lóval? Egyébként nem tudnám megpatkolni a lovat. 
— Jól van, akkor ma maradok itthon. – jelentette ki egyszerűen. Ekkor csöngettek.
— Jó reggelt kívánok – mondta Lajos, aki most lépett ki az ajtón.
— Jó reggelt, Lajos! Elhoztam a lovamat, ahogy ígértem.
— Nagyszerű. Akkor vezesse, kérem, a lovát a műhelybe.
Bementek. Mizse ekkor odafutott melléjük és kérdezgetni kezdte a lovat, hogy miért nem engedi magát megpatkolni. A ló idegesen ezt válaszolta:
— Miért is engedném, ha sérült a patám és fáj a patkolás.
— Már értem. – válaszolta Mizse és gazdájának is elmondta, miért nem engedi a ló a patkolást.
— Értem – válaszolta és a ló gazdájához fordult – Ennek a lónak bizony sérült a patája, így nem segíthetek, amíg be nem gyógyul. Hagyja pihenni néhány napig, csak rövid sétára vezesse ki, aztán rendbenjön.
— Jól van. Viszontlátásra! – és magával vitte a lovát is.
— Hát ezzel meg volnánk – mondta Mizse miután elmentek.
— Köszönöm szépen a segítséget. 
— Szívesen. Most már mehetek?
— Menj csak. – s ezzel futni kezdett kifelé.
Milyen érdekes volt a mai napon a falu. Különösen sok ember mászkált fel s alá. A kofák nagy szerencséjére, mert ilyenkor többet tudtak eladni. Ebben a pillanatban egy sötét sikátorból egy idegen hang jött:
— Kutyuska, gyere csak ide! – Mizse engedelmesen odament.
A sikátorban egy fekete ember ült, de az arcát nem lehetett kivenni annyira sötét volt. 
— Okos kutya vagy – szólt az ember – az én nevem Csoma. Szereted a csontot?
Mizse erre bólogatott. Miért is ne szeretné? A csont a legfenségesebb lakoma, amit csak egy kutya kaphat. 
— Nagyszerű – folytatta Csoma – Mi lenne, ha kapnál egy óriási nagy velős csontot? Úgy tudom, azt a kutyák, nagyon szeretik. – Mizse erre újra bólintott - Ha tényleg igazán akarod az elbűvölő csontot, akkor egyetlen egy szívességet kérek. Csak el kéne hoznod azt a lúddal teli kosarat, amit az anyóka őriz nekem.
— Miért nem mész el te érte? – mordult fel Mizse. Az ember igencsak meglepődött a beszélő kutyán, de aztán mégis válaszolt.
— Mint láthatod, nekem nincsen lábam – mutatott a földre, a lába valóban nem látszott, mivel maga alá húzta.
— Értem – mondta Mizse és elindult a kosár irányába. Nem sétált, nem futott, inkább rohant, mert a velős csonton járt az esze. Szépen elvette a lúddal teli kosarat, és visszavitte Csomának, aki miután megkapta a lúddal teli kosarat egyből rohanni kezdett. 
— Azt hittem nincsen lábad! – kiáltott utána Mizse.
— Becsaptalak – válaszolta és csak rohant tovább.
Nagyon búsult a csonttalan Mizse, amiért így kicsontozták, azaz becsapták. Amint ment kifele a sikátorból, meghallotta annak az anyókának a jajveszékelését, akitől az előbb a lúddal teli kosarat vette el:
— Jaj, én szegény ludacskáim! Pedig csak egy pillanatra bóbiskoltam el. Senki sem vesz tőlem Márton napi vacsorát. Pedig mennyire kellett volna az a pár garas! Most miből veszek tüzelőt a télre? – Nagyon sajnálta szegény nénit Mizse, így arra az elhatározásra jutott, hogy életében először bocsánatot kér. 
— Nagyon sajnálom a ludakat! – mondta a néninek. – Én igazán csak a csont miatt tettem, én nem akartam semmi rosszat.
— Miről beszélsz kiskutyám? – kérdezte a néni.
— A sikátorban nekem azt mondta egy sötét alak, kapok egy velős csontot, ha elhozom neki azt a kosarat, amiben sok-sok lúd van. Én megkérdeztem miért nem ő hozza ide, és ő azt felelte, hogy nincsen lába, s amikor én oda vittem neki, elszaladt. Elnézést kérek.
— Boldogtalan jószág, mit tettél! Hónapokon át nevelgettem őket, hogy jó kövérek legyenek Márton-napra, hátha megveszi őket jó pénzért valami gazdag uraság.
Ekkor egy nagyon csodálatos dolog történt. Mizse visszaváltozott emberré!  Nem is akármilyen fiatal legény lett. Napsárga haja, szebb látványt nyújtott a napnál, már amennyire látni a napot az ilyen őszi ködben, ám egy szó mint száz olyan csinos fiatalember volt, hogy különbet kívánni sem lehetett volna.
Megölelte, és megcsókolta az anyókát, hiszen nagyon sok időt töltött kutya testben, s most újra szabad és fiatal lett.
— Nagyon köszönöm, hogy újra ember lehetek. Ez mind maga miatt van. A ludak miatt pedig ne aggódjon, jósága fejében, majd én hozok az erdőről fát eleget és fel is vágom. Akár házat építek, ha kell. Mindenre képes lennék, most, hogy újra ember vagyok.
Ezek után Mizse szorgos, és becsületes ember lett, és segített minden embernek a faluban. A néninek fát vágott télen, kifestette a házát. Az emberek annyira hálásak voltak Mizsének, hogy elnevezték róla szeretett falujukat, s mivel Mizsét csak úgy nevezték, hogy Lajos Mizséje, így a falu neve is Lajosmizse lett.



                                                                                            ÍRTA: Szücs Boglárka - 10 éves (Várpalota, Veszprém megye)

 

 

 



II. helyezett: 
Lajos és Mizse

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan ország, aminek nem volt királya.
Ebben az országban élt két testvér, Lajos és Mizse. Egyszer aztán rátört az országra a háború. A két fivér vitézül küzdött. Tizenegy évig tartottak a csatározások. Lajos és Mizse ezalatt sok hőstettet vitt véghez. Egyszer kirabolták az ellenség kincseskamráját, háromszor ellopták az ágyúgolyóikat, kilencszer elvitték az ellenség puskaporát, és végül tizenegyszer verték vissza a támadásokat csapataik élén. Örültek is az ország lakói, hogy ilyen derék vitézeik vannak!
Véget ért a háború. A szülőfalujukban is nagy volt a vigasság a győzelem miatt. Bíróvá avatták a hősöket.
A fivérek sok kincsre tettek szert a harcokban. Egy éjszaka eltűnt egy nagy zsák aranyuk. Ezen túl őrizték a kincset. De mindhiába. Mindennap eltűnt egy zsák kincs. Végül aztán rajtakaptak két falubelit, amint lopkodják a kincseiket. Visszaszerezték tőlük az elrablott kincseket. Más büntetést nem adtak nekik.
A falujukban azonban volt egy irigy ember, akinek nagyon szúrta a szemét a dicsőségük. Ment is a falufőnökhöz, és azt mondta neki, hogy a fivérek azzal hencegtek, hogy még a faluszéli rettenetes medvét is megszelídítik. A falufőnök hivatta is Lajost és Mizsét, és azt mondta nekik: ha hét napon belül nem szelídítik meg a medvét, lefejezteti őket.
A testvérek kimentek az erdőbe, készítettek egy ketrecet, és bekenték mézzel a rácsait. A medve a méz illatára bement a csapdába. Aztán egy heti munkával megszelídítették a befogott vadat.
A falunak tett sok segítségükért a lakók róluk nevezték el a falujukat Lajosmizsének.



                                                                                            ÍRTA: Gábris Attila - 10 éves (Lajosmizse, Bács-Kiskun megye)

 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián bölcsesség)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz