FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(557.) TISZAALPÁRI SÉTA


Időpont: 2018. július 10. kedd
Útvonal: Tiszaalpár
Táv: 1 km


Alpár. Az alatta lévõ síkon szalasztotta meg Árpád apánk Zalán, bolgár fejedelmet, mely tényrõl Anonymus tudosított (Alpár 1975-ben volt 900 éves, ugyanis 1075-ben említik a falu nevét elõször, a garami apátság alapítólevelében, mint az apátságnak adományozott birtokot). Emellé a bronzkori eredetû, de az Árpád-korban is fontos szerepet játszott Földvár, és máris egy történelmi atmoszférájú helyen vagyunk, nyomban visszautazva az idõben több mint ezer évet.
A település ezen fontos értékei mellett még számtalan csodával bír, ezek egy része a nemzeti parkos védelemre ítélt természet, másrészt persze az épített örökség is jelentõs, s ha ez nem lenne elég, két fontos  és õsi mesterségnek is vannak szinte a mai napig élõ képviselõi: a halászat és a kosárfonás. Szóval nem semmi kis falu, ha népiesen szólva akarnánk kifejezni a státuszát.
Sajnos vagy nem sajnos, de a falu mai képét mégsem csak ezek az archaikus hatások és objektumok határozzák meg, mert látszik az elmúlt évszázad minden létezhetõ nyoma, különösen pedig az 1945 utáni idõszakban még prosperálóbb, azóta viszont leromlott állapotú házak, üzemek, boltok maradékai. A szegénység és a munkalehetõség hiánya.
Vagyis, bármennyire is unikális hely az Alföldön, még akár országos viszonylatban is, utóbbi szempontok alapján tipikus magyar községnek is mondhatjuk.
Mindent egybe véve, mégis azt mondom: érdemes ide látogatni, sétálni, túrázni, kirándulni, mert azért mégis erõsebb a régi értékek hatása, mint a lepukkantság. Kétségtelen nehezíti az itteniek esélyét a gazdasági fejlõdésben, hogy a környéken nemigen van munka, talán csak a mezõgazdaságban lehet némi lehetõség, ugyanakkor az ipartalanság és tiszta levegõ, a sok helyen még szinte érintetlen természeti környezet viszont éppen, hogy vonzhatná a turistákat, akikbõl sokan megélhetnének a helybeliek közül, sõt, talán az egész falunak is biztosítva lenne a jövõje. Mindezekhez azonban anyagi források sem ártanának, de errefelé nam sok iylen befektetés akad, vagyis ördögi kör a dolog.
Én azért bízom abban, hogy Tiszaalpár nemcsak jelenét és jövõjét tudja alakítani, hanem múltjához is méltó módon, megõrzi az utókornak páratlan kincseit.

Ui: az elmúlt évek jelentõs fejlesztése volt a Nagy-víz kotrása és felengedése, ezzel  egy sokkal jelentõsebb és gazdagabb madárfészkelõ- és élõhelyet sikerült eredeti alakjában visszaállítani, valamint a gyakorlatilag összeszakadt Árpád-kori falu is teljesen és nagyon szépen, igényesen megújult (ezekrõl negatívan írtam 2016-os túránk kapcsán; örülök, hogy végülis megnyugtató módon rendezõdött a sorsuk).
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Jánosné (Kecskemét), Balog Szellõ (Lajosmizse) és Nagy Irén (Lajosmizse).
 

 

A szokásos tábla...

 

"900 éves emlékmû"

 

Petõfi-szobor

 

Trianon-emlékmû

 

A Földvár alatti utcában

 

A pincesor helye

 

És néhány...

 

...megmaradt...

 

...pince

 

Eligazítás

 

A Földvár...

 

...és feljárója

 

A várban

 

A várudvar

 

A Nagy-víz

 

"Várkert 1."

 

Festmény készül

 

A Templom-domb

 

A templom

 

Mûemlék!

 

Nepomuki-szobor...

 

...ugyanaz közelrõl

 

Árpád fejedelem

 

A Földvár emlékmûve

 

A táblája

 

Árpád-kori falu bejárata

 

Totálkép

 

Ismertetõ

 

EFöldház 1.

 

Földház 2.

 

Kilátás az udvarra

 

Karám

 

Pákászokról

 

Pákész-kunyhó

 

Búcsú a falutól

 

Búcsú Alpártól

 

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz