(528.) TÚRA KISIZSÁKI-BUCKÁKNÁL


Időpont: 2017. január 21. szombat
Útvonal: Kisizsáki tájház (Gróf tanya) - Fülöpszállás-Izsák határ - Uzovicstelep - Buckák - Balog-hegy - Dönti Peti fája - Kisizsáki tájház (Gróf tanya)
Táv: 15 km


Régebben is tudtuk, hogy a hidegnek vannak árnyalatai, mi több: fokozatai, csak már feledni kezdtük. De a mai nap átismételtette velünk ezt a leckét. Mert hiába volt viszonylag enyhe, a múlt hetek -18-26 fokjaihoz képest a reggel, csak -7 körül, ez volt a legfagyasztóbb túránk. Ugyanis ma élénk, jeges szél fújt, és az elõre emlegetett ónos szitálásról is hamar fogalmunk lett, amikor például én, egy óra sapka nélküli gyaloglás után véletlenségbõl a fejem tetejét vakargattam, éreztem rajta az összefagyott, egybefüggõ jégpáncélt. Mindez persze nm rontott a túra élvezeti értékén, az élmények megélésén, de adalékként talán érdekes lehet.
Szóval, a fent vázolt körülmények között, reggel 10 fõvel indultunk neki a kisizsáki Tájháztól (a Biczó csárda mellõl), az egykori Gróf tanyától a túrának. Pontosabban, elõbb nagy vonalakban szemügyre vettük a két éve elõször felkeresett régi épületeket, melyeket nyilván az idegenforgalomba vonás miatt, de példás rendben tarttat gazdája, a csárda tulajdonosa. A csapatból csak Laci és Rózsa járt itt akkor, a többieknek teljesen új volt a hely. Ennek megfelelõen, önfeledten néztek szét a kis lakban, és ugyanilyen hangulatban ittuk Laci forralt borát is, majd készítettük el elsõ mai csoportképünket.
Bármennyire szép is volt, már fázni kezdtünk az egy helyben totyogástól, így elindultunk Uzovicstelep felé.
Az elsõ egy-két kilométer ráment, mire bemelegedtek a csapágyak, egyéb alkatrészek, és a motorolajként adagolt forralt bor is elkezdte üzemanyagunk, a vér kenését-melegítését. Aztán már semmi nyavalyánk nem volt.
Fülöpszállás és Izsák történelmi határán haladtunk, szinte szabályos déli irányban, másfél órán keresztül. 5-10 centis hó a lábunk alatt, ami most a hidegnek köszönhetõen nem ropogott úgy, mint egy hete Ócsán. A határvonalon több kisebb határhalom, összerogyva dacol az idõvel, és egy faragott kõoszlop is volt mutatóban, de se megújításuk, se megmentésük nem várható egy olyan világban, amelyik nem érzékeny a régi értékek védelmére - ráadásul térképészeti és birtokvédelmi szerepük is elenyészett a mûholdas helymeghatározás és égi térképek korában...
Tíz körül értünk Uzovicsra, csak így rövid nevén, ahogy a környékbeliek hívják. Mondhatnám, hogy véletlen tévedtünk ide, de nem lenne igaz. Nagyon érdekelt minket, hogy mi van meg a régi laktanya és kiszolgáló épületei, lakásai, stb. épületegyüttesébõl, van-e még itt élet. A régi vasúti megálló, a megszüntetett Kecskemét-Fülöpszállás vonalon, minden esetre eléggé kivégzett állapotúnak tûnt...
A telepen az épületek nagy része elhagyott, sõt: magára hagyott. Néhány régi tiszti lakásban élnek még családok, de  hely nem túl népszerû ingatlanbefektetési lehetõség, pedig összkomfortos és közmûves, parkettás lakások várják az egyszerûbb, természetközeli életre vágyó családokat. A hely 8 km aszfalton Iszáktól, ami nem nagy távolság. Cserébe viszot gyakorlatilag egy erdõ közepén élhet az ember, vannak szomszédai, nincs egyedül. Érdemes elgondolkozni azoknak, akiknek kevés pénzük van, de normális körülmények között akarnak élni, befektetnek-e Uzovicson egy-egy lakásba, melyek 2-3 millió forint körül már elérhetõk... ELÉRHETÕSÉG: :Nosza Imréné: 30/417-9750 - Uzovicstelep.
Alkalmi házigazdáink, Lajos és párja szívesen láttak minket, meséltek a régi idõk dicsõségérõl, megmutattak egy üres lakást, melybe akár már holnap be is lehetne költözni.
Akármennyire is elvoltunk Uzovicstelepen, mennünk kellett tovább, mert az út több mint fele még hátra volt. Mielõtt elbúcsúztunk házigazdáinktól, megkérdeztük, tudják-e esetleg, hol van a "Gyógyító fa". Nem is hallottak róla, volt a válasz. Viszont felcsigázta õket a dolog, és amikor egy óra gyaloglás-keresgélés után megleltük a csodát, telefonon a helyre navigáltuk õket is, hadd lássák! És látták, tetszett, olyannyira, hogy még közös csoportképre is odaálltak csapatunkkal a fa elé.
Van, aki hisz az ilyen természeti jelenségekben, hisza abban, hogy helyeknek, fáknak akár, vagy épületeknek, sõt! embereknek vannak különleges képességeik, kisugárzásuk, stb. Van aki nem hisz benne. Szerencsére, a világ dolgainak és erõinek létezése nem függ attól, mit hiszünk (el) vagy mit nem, mert vagy van valami vagy nincs. A kétkedõknek nem akarok sokat magyarázni, de aki kicsit nyitott, az érzi az ilyen érdekes, hatalmas és tekintélyt parncsoló fáknál például, hogy élnek, hogy vannak éltetõ, erõs és jó energiáik. Hogy ez még gyógyítana is? Csak azt gyógyítja, aki hisz benne. De ez igaz orvosra, gyógyszerre is...
A hely egyszóval: varázslatos. Mindenképpen vissza fogunk még ide térni, és uzovicsi ismerõseinknek is megígértük, ha jövünk, beugrunk hozzájuk. Nem érdekes, hogy teljesen ismeretlen emberek, teljesen valószínûtlen helyen találkoznak, együtt vannak bõ háromegyed órát, és máris igénylik az újabb talákozást?...
A fától már a buckásban haladtunk, hullámvasutazva az erdõfoltok kanyargós útjain, buckára fel, buckáról le. Biztos van, aki már unja a buckás túráinkat. De akik így éreznek, szerintem sosem túráztak még buckák között. Mert ha túráztak volna, tudnák, hogy ezt nem lehet megunni, és hogy nincs is két egyforma ilyen vidék. Ráadásul, hallotta már valaki olyantól, aki csak hegyek közõ hajlandó elmenni túrázni, hogy úgy unja már a hegyeket? Na ugye...
A sokadik bucka a terület legmagasabb pontja, a Balogh-hegy volt, ahova felmászni igazi "magashegyeket" idézõ élmény. Tetejérõl ráadásul bõvebb kilátás is lehetséges - persze ha nem ilyen párás az idõ, mint ma. Onnan lecsúszva pedig szánkóval, nejlonzsákkal, kb. 100 méteres pálya is adódik, ha valaki éppen ilyesmit szeretne. Mert az ilyen természetes halmokon télen is lehetséges szánkózni...
A hegyeket szép lassan elengedi a turistaút, és visszavezet a Tájházhoz. Mi kis letérõvel még útba ejtettük Dönti Peti fáját. Két éve neveztük el ezt az öreg eperfát az Ugri szõlõkben, a Bogár-betyárbanda egyik tagjáról. Nála nagyobb gazemberkrõl is neveztek már el földrajzi helyeket, tereket, utcákat, vagy állították nekik emléktáblát, szobrot. Vagyis ennyi akár neki is járhat...
A Tájháznál még egy kis locsifecsi, kínálgatás, csupán a szeretet okán, aztán a szokásos elköszönés, stb. Nem bánta senki, hogy hazamehet végre és beállhat a forró tus alá...
Összefoglalva a mai napot: egy szinte teljességgel ismeretlen környéken tettünk szép túrát a természetben, idõutazást Uzovicstelepen, és érintõlegesen egy természeti(?) csodának is megtaláltuk a helyét. Nem kevés ez egy bõ fél napra. Mellé egyre kovácsolódó csapat, sok nevetés, beszélgetések, biztatások az elõttünk álló hétköznapi akadályok sikeres átugrásához. A hétköznapokat nemcsak azért kell minden módon, ahogy csak lehet, kibírnunk, mert különben az életünk szenved csorbát, hanem mert hétvégén túra vaaan!
Köszönjük mindenkinek a részvételt, ellátmányt, jó szót, nevetést. Folyt. köv...
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Berenténé Gönczi Ilona (Ladánybene), Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Dorogi László (Kecskemét), Felker Joe (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kárpáti János (Kecskemét), Lõrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza) és Sárai Szabó Csenge (Hetényegyháza).