(303.) LAJOSMIZSEI KERESZTÚT 2. - BERÉNYBENE


Időpont: 2011. október 30. vasárnap
Útvonal: Benke-kereszt - Baracsi úti iskola - Berénybene - Bodor-kereszt - Buckó - Temetõ - Lajosmizse központ
Táv: 22 km


Egy újabb keresztutas gyaloglás Lajosmizsén. Már fel se kapjuk a fejünket - igaz más se. Annyira természetes dolog, hogy idõnként nekiindulunk a falu határának, hogy ha nem mennénk, szinte hiányozna. És jóllehet, sokadszor jártunk ezen a részen is, megunni sosem lehet, annyi szépség és érdekes dolog, kedves ember van a tanyavilágban. Aki nem hiszi, járjon utánunk...

A templom elõtti buszmegállóban ismét kisebb tömeg gyülekezett. Szinte a múltkori csapat, néhány igazolt hiányzóval: Borika, Ircsike és Palika. Így is tizenheten szálltunk fel nyolc óra után a ladánybenei buszra, keresztutasok, plusz a többi utasok. A busz hátuljában ott sandított Dömötör Zsolti is, Kecskemétrõl. Zsolti mindig váratlanul, elõzetes bejelentés nélkül jön velünk túrázni, most is így volt, de azért örültünk a részvételének. Hamar elértünk a ladánybenei határig, ahol a Benke-keresztnél leszálltunk, néhány mondat a keresztrõl, aztán csoportkép, és máris indultunk.
Az idõjárás a nap folyamán igazán kegyes volt hozzánk, tavasziasan meleg, szinte végig napsütéses idõben gyalogoltunk. Elsõ megállónk a Szabó János-keresztnél volt. Innen kimentünk a "baracsi" útra, ahol a sarki keresztet fényképeztük le, majd megpróbáltunk bejutni a régi iskolaépületbe. Az 50 éve ott lakó egykori tanárt, Halasi Misi bácsit szólongattuk, és némi várakozás után be is hívott minket. Az iskola udvara példás rendben, a régi tanteremben pedig bõ félórás elõadás a régi szép idõkrõl, amikor csak ebbe az egy iskolába 170 gyerek járt, több turnusban...
A fõ attrakció mégis a Misi bácsi által az évtizedek alatt készített agyagfigurák és a tanyasi életet pillanatképekkel visszaidézõ kisplasztikák voltak. Ezekbõl a tárgyakból nyílik kiállítás november 10-én a régi városházán, a múzeumban, 75. születésnapja alkalmából. Misi bácsi! Köszönjük a szíves vendéglátást, a szép élményeket és tárgyakat, és jó egészséget kívánunk Neked még 75 évig!
A folytatásban letértünk az aszfaltútról, és egy kissé girbegurba, elhagyatott dûlõúton Berénybenében haladtunk tovább. A településrész onnan kapta nevét, hogy az egykori Benepusztát két település, Jászberény és Jászladány között osztották fel a XIX. században, ez a rész Berényé volt, a másik részbõl pedig Ladánybene lett.
Megunva a földút kényelmességét, Zsolti javaslatára hirtelen jobbra tértünk, és egy hatalmas mezõn keresztül folytattuk utunkat. A földterület közepén egy hatalmas nyárfa , nem messze tõle egy gémeskút állt. Mindkettõ érdekes látnivalónak bizonyult, különösen a kút és az is a gyerekek körében. Imre magyarázta bõszen Attila fiának, hogy is mûködött egy ilyen szerkentyû valamikor, amikor még nem volt villanyszivattyú (ld. a képet).
Út nem lévén tovább, gyümölcsösök mellett, térdig "baracsi bogáncsban" próbáltunk kijutni a Vizes-dûlõ járható földútjára, ami végül hamarosan sikerült is. Innen már csak pár perc, és öreg fûzfák között elhaladva máris megérkeztünk Lajosmizse talán legszebb keresztjéhez, a Juhász-Pintér Pál által 1937-ben emeltetett, és Czigány László, népi szobrász által kivitelezett feszülethez. Itt napfürdõben tízórai szünetet tartottunk, és örültünk, hogy ilyen szép napon ilyen jó társaságban tölthetjük az idõt...
Kerekegyháza felé forduló homokúton mentünk tovább a Szórád-kereszt irányába. elhaladtunk a Pintér-tanya mellett - most nem voltak otthon a lányok, így kint maradtunk -, majd kis idõ múlva egy régi tanya bejárójában matuzsálemi korú eperfasorra lettünk figyelmesek. A nyolc-tíz fa közül egyik sem volt éppen vékony, de a legvastagabbat közel egy méteres átmérõjûre becsültük - és még élt! Védeni kellene, nehogy valaki jókedvében kivágja õket...
A következõ sarkon elértük a Szórád-keresztet, körülötte néhány, ugyancsak védelemre érdemes, 120-150 évesre saccolt öreg tölgy. Balra kanyarodtunk, és bõ negyed óra múlva megérkeztünk a csordajárás szélére, pontosabban látótávolságba került Kerekegyháza templomtornya, víztornya, és a hetényi-lajosmizsei határon álló Bodor-keresztnél elértük a mai nap legtávolabbi pontját Lajosmizsétõl. A kereszt igazából hetényi oldalon áll, de szerepel mind a lajosi, mind a kereki keresztes könyvben. fantasztikusan szép idõben legszívesebben elhevertünk volna a fûben és csak napoztunk volna, ha nincs a sok ezer bodobács, akik a szokatlan idõn felbuzdulva nem tették még el magukat télire, helyette felhõkben röpködtek körülöttünk, másztak bele a hajunkba, szánkba, ruhánk alá. ez egy kicsit kellemetlen volt, de hát az élet nem kívánságmûsor. Negyed óra kínlódás után jobbnak láttuk, ha elindulunk a Buckó felé.
A régi határon haladtunk. Tanya, fõleg lakható, sehol. Érintetlen természeti környezet, sárguló-vörösödõ fákkal, ligetes gyepek, idilli táj. De csak addig, amíg az M8-ast nem kezdik építeni, mert akkor ennek vége lesz, a madárcsicsergést kamionzúgás, a frisslevegõt kipufogó gáz váltja majd fel. Hiába, fejlõdik a világ. Hogy izélje meg, akinek ez fejlõdés...
A ménteleki úton átkelve, hamar elértük Buckót, ott is elõbb a régi, de mára felújított, így alig felismerhetõ iskolaépületet, aztán a messzirõl nem látható, de közelrõl kissé giccsesen csillogó Máriácskát. Érdekes naiv alkotás, az biztos. A szobor mellett érett otelló szõlõt találtunk egy rossz kerítésen, gyorsan megszüreteltünk. A szemek édesek, helyenként szinte erjedtek voltak, de így is jólesett az év ezen szakában, hogy még egyáltalán gyümölcsöt találunk valahol.
A Bartók Béla út felé haladva, rövid idõ múlva az Apró Ágoston-féle hatalmas, barokkos hatású fakeresztnél találtuk magunkat - és egymást. A keresztet néhány éve ÚJÍTOTTÁK fel, vagyis nem lecserélték egy jellegtelen alkotásra, hanem az 1908-as faragásosat csiszolták meg és festették újra, ahogy azt minden lajosmizsei keresztnél kellene. Sajnos, a gyakorlat ezzel ellentétes. Lelkes, de helyenként hozzá nem értõ emberek, átgondolatlan keresztcseréket hajtanak végre, ahelyett, hogy védenék az eredeti, így tiszteletet érdemlõ állítások emlékeit. Megfosztani egy helyet az eredeti kereszttõl, ezzel pedig a régi család emlékét is felszámolni, elég érzéketlen dolog...
Ircsike elénk jött a Bartók Bélára, beköszöntünk Mónikáékhoz, majd befejezésül a temetõ két keresztjét kerestük fel. A temetõben, a közelgõ halottak napja kapcsán elég sokan voltak, a keresztek tövében pedig - helyi szokás szerint - a távolban elhunyt hozzátartozók emlékére gyertyák égtek, vázákban virágok álltak. Az utolsó feszületnél mindenkinek megköszöntük a részvételt, és elköszöntünk egymástól. Néhányan elindultak haza, a többség még visszagyalogolt  templomhoz, és a sarki kocsmában egy záró kapucsínóra is beültünk.
Köszönjük mindenkinek a részvételt, örülünk, hogy ennyi embert érdekelt a Lajosmizsei Keresztút második szakaszának bejárása, de elgondolkodtató, hogy a helyiek aránya a csapatban - lokálpatriótaság ide vagy oda -, megint nem kúszott 50% fölé. De ezen már meg se lepõdünk...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

A mai napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berente Adél (Hetényegyháza), Berente Ágnes (Hetényegyháza), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Gábris Attila, Gábris Imre, Hornacsekné Kucsera Ilona, Kelemenné Barta Ágnes (Városföld), Kun Ádám, Kun Vivien, Nagy Irén, Polyák Nikolett (Kecskemét), Spiegelberger Tamás, Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária és Zsikla Roland.