(299.) 1849-ES JÁSZ EMLÉKTÚRA JÁSZBERÉNYBEN


Idõpont: 2011. október 9. vasárnap
Útvonal: Jászberény kül- és belterületén
Táv: 15 km


Ezzel a túrával jó ideje tartoztunk már magunknak és a lajosmizsei hagyományoknak. Végre össze is jött. És a képeket látva, bárki egyetérthet azzal, hogy érdemes volt; ez volt az egyik legérdekesebb túránk. A túra apropóját 1849. október 6. adta, így a gyaloglás vége felé koszorút is elhelyeztünk az 1848/49-es emlékmûnél. A részletek:
A Kollégium elõtt találkoztunk 7 elõtt, és egy rövid cigi szünet után indultunk is két autóval. Jászberénybe nyolckor érkeztünk meg, a Jász Múzeum elõtt parkoltunk le. Hamar valamilyen kávézási lehetõséget kellett azonban találni, mert anélkül a függõk nem indulhatnak neki a gyaloglásnak. Hova menjünk, hát a piaci büfésorra. És ez volt az elsõ kellemes meglepetés: egy minden igényt kielégítõ, nagyon olcsó egységre találtunk, ahol vasárnap lévén, mindössze 90 Ft volt egy lángos. Alaposan megreggeliztünk, kicsit az idõ is lement vele, de nem bántuk. Kell az energia.
Az idõ borult, kifejezetten hûvösnek mondható volt, amikor az Ady Endre utcán végre elindultunk a régebbi temetõ felé. Belépve a sírkertbe, böngészni kezdtük a sírfeliratokat. Egy óra alatt kb. 30 Lajosmizsén is ismerõsen csengõ családnevet találtunk, valószínûleg a pusztát betelepítõk rokonait, leszármazottjait. Így, többek között: Czigány, Bujdosó, Szórád, Pernyész, Streitmann, Mizsei, Fózer, Vass, Ménkû, Besenyi, Csikó, Csirke, Krasnyánszki, Horti, Moll, Muhari (egyik változatban Muhorai), Válenti(!) feliratú  sírokat. Ezek közül a családnevek közül jó néhány mára már nem élõ Lajoson, de a régi térképeken, különösen az 1860-as II. katonai felmérés térképén ezek szinte mind "alapítók". Elgondolkodtató élmény volt.
A temetõ egyik részén pedig a régi sírkövekbõl és vaskeresztekbõl egy kisebb védett részt hoztak létre, közepén egy 1661(!)-bõl származó hatalmas kõ feszülettel. De általában is elmondható, hogy az egész temetõ (és a késõbb meglátogatott másik is) összes sírja gondozott volt, még a fûszálak is élére voltak fésülve! Példát lehetne venni nekünk is az õsök hozzáállásáról...
A  séta után kimentünk a Zagyva folyó gátjára, ahol az aszálynak köszönhetõen a folyóban alig találtunk vizet, de az õsz itt-ott, a bokros részeken már megmutatta igazi színeit. Jókedvûen haladtunk kanyarogtunk együtt jobbra-balra a folyómederrel.
Elérve az újabb temetõt, annak sarkánál letértünk a töltésrõl, és a sírok közé léptünk. Nagyon különös, erõsen nyomasztó érzés lett rajtunk úrrá. Tömegsír jellegû helyre értünk, nagyon sok - kb. 500 - egyforma sírkõvel. elõször azt hittük, katonai sírok, de amikor böngészni kezdtük a feliratokat, kiderült, hogy mind apácák. És döbbenetes volt azt látni, hogy egy-egy sorban több tucat is ugyanabban az évben halt meg, viszont mindegyik más rendhez tartozott, és máskor született, sõt: némelyiküknél még a származási hely is meg volt jelölve. Kiderítettük, hogy 1950 után, az apácarendek feloszlatását követõen a "kivetkõztetett" apácákat az egész ország területérõl Jászberénybe, a ferences kolostorban szociális otthon jelleggel helyezték el. Mivel a nõvérek elég idõsek voltak, így fordulhatott elõ, hogy akár több tucat is ugyanabban az évben halt meg. Egy temetõlátogató még azt is mondta, hogy ma is él még néhány nagyon idõs apáca, akik a misékre is "eltotyognak".
A temetõtõl nem messze kerestük és találtuk meg a következõ meglepetést: a Lajosmizse utcát. itt számon tartják azokat a településeket, amelyek lakói Jászberénybõl rajzottak ki, nálunk viszont nincs Jászberény nevû utca... Õk büszkébbek ránk, mint mi rájuk?
Ezután kanyargós utcákon haladtunk, mindenhonnan - vasárnap dél lévén - vagy pörkölt vagy rántott hús illat áramlott, nehezítve azt, hogy ne a gyomrunkra gondoljunk csak, de tovább kellett menni, mert a piacnál, abban az olcsó büfében terveztünk még egy ebédet is. Mentünk hát, csatornapartokon, hidakon, szigeten jártunk, mígnem megtaláltuk az 1848-as emlékmûvet. itt koszorúztunk az aradi vértanúk emlékére, aztán egy Petõfi-szobor, majd pedig a költõ egy, általunk eddig nem ismert emléktáblájára lettünk figyelmesek. ezeket is mind lekaptuk, persze. Aztán a piacra érve, még csak fél kettõ volt, heves evés-ivásba vetettük bele magunkat. El is tartott egy ideig.
A túra és a jászberényi kirándulás méltó lezárásaképpen bementünk még a Jász Múzeumba, hogy megnézzük "Lehel kürtjét". A hagyomány szerint ezzel vágta fejbe Konrád császárt, a valóság szerint nem biztos hogy ez volt a gyilkos fegyver, mert állítólag nem is abból a századból való, minden esetre ezen a tájon ez a történet tényként, elég erõsen tartja magát. Az udvaron Spigi még leült a gondolkodó Lenin elvtárs mell, akit valahonnan menekíthettek ide, és elindultunk haza.
Lajosmizsére 4 elõtt értünk, de annyira jó volt a nap,hogy nem sok kedvünk volt még egymástól elválni, így pillanatnyi szeszélyünkben elmentünk a Kiss cukiba, megkóstolni az ország tortáját. Tényleg finom!
Aztán végül mégis a búcsú következett. Elköszöntünk, hazamentünk, és a szívünkben fantasztikus élményekkel és sok szeretettel gazdagodva végre pihenésnek adtuk át magunkat.
Megállapodtunk abban, hogy ide még többször is vissza kell térnünk, és sok embernek meg kell mutatnunk ezeket a csodákat, mert az identitáshoz hozzá tartozik a múlt, az õsök szellemének ismerete is. De addig még lesz néhány programunk, és már alig várjuk a következõ túrát is...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berente Adél (Hetényegyháza), Nagy Irén, Polyák  Nikolett (Kecskemét), Spiegelberger Tamás, Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária és Varga Istvánné Borika.