FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(108.)
AUTÓS KIRÁNDULÁS A BALATONNÁL


Idõpont: 2009. április 25. szombat
Séták: Kereki várromjához, Balatonföldvár kikötõjében, Zamárdi Kõ-hegyen, Zala Zichy-kúria
Táv: 8 km

 

Tavaly, az év hasonló idõszakában két napos börzsönyi kirándulást terveztünk, de létszámgondok miatt átvariáltuk egy balatoni kiruccanásra. Az élet nagy tanítómester, ugyanezt játszatta el velünk, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a Mecsekbe megálmodott két napunk vált semmivé, illetve változott át egy egy napos balatoni kiruccanássá. Gabi volt olyan aranyos, és bevállalta, hogy Lajosmizsén keresztül jön le, és elfuvaroz még két plusz gyereket. Négy autóval vágtunk tehát neki az útnak.
Az elsõ megállónk - egy útszéli kocsmát leszámítva - Törökkoppány volt, Gül baba szobrával és a középkori templommal, majd Miklósi következett, ahol Edit régóta dédelgetett álma vált valóra, megnéztük hétvégi házát. A szomszédok aranyosak voltak, az egyik bácsi még Barbit is meglovagoltatta. Barbi és Imike egyébként még sosem látta a Balatont, és a nap fõ attrakciója volt, hogy ezt a hiányosságot pótoljuk. Dunaföldvárnál a Dunáról hitték, a dunántúli halastavak láttán pedig azokról, hogy megérkeztünk. Amikor aztán tényleg láthatóvá vált a tó, tátva maradt a szájuk. 
Miklósi után Zala község következett, ahol a Zichy Múzeumot néztük meg, majd pedig Kerekibe autóztunk, és megmásztuk az igen meredekre sikerült várdombot. Nem gondoltuk, hogy a lankás dombok közt ilyen emelkedõ bújik meg. 500 métert több, mint fél óra alatt tettünk meg, és voltak pillanatok, amikor úgy tûnt, fel sem érünk. Vivien sírva fakadt, de legyõzte félelmét és õ is feljutott. 
Ilyen gyötrelmek után már nem halogathattuk tovább a Balaton meglátogatását. Nem is halogattuk, lementünk Földvár kikötõjébe. Sétáltunk, ettünk-ittunk, majd Edit által ajánlott szántódi strand kihalt vízpartján lábvizeztünk egyet. Néhány gyerek még ennél is bátrabb volt, egészen belement, és nem bánták meg, mert a szél és a 15 fokos víz ellenére nagyot játszottak. 
Felejthetetlen napunk végén még a zamárdi Szamár-kõhöz és a kilátóhoz tettünk egy szemtelenül rövid sétát, aztán vérzõ szívvel, de elindultunk haza. A gyerekek a kocsikban K.O., úgy aludtak, mint akiken végigvertek.
Olyan csodálatos a világ és benne az emberek, hogy nehéz lesz egyszer itt hagyni õket...

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Kanyik Imi rajza a Balatoni túrán készült

 

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kovács Edit, Kovács Natália, Kun Ádám, Kun Vivien, Nagy Irén, Németh Anna, Németh Lajos, Németh Lajosné Marika, Németh Marika, Sárközi Ervin, Szörényi Anna, Szörényi Gabi, Szõrös Eszter, Török Mária és Varga Istvánné Borika.


 

 

Törökkoppány középkori eredetű temploma

 

Törökös jel

 

Petőfi-szobor a faluban

 

Miklósiban

 

Barbi lovagol

 

Zala, Zichy Múzeum udvarán

 

Séta a parkban

 

Elég meredek...

 

Kereki várban

 

A kőröshegyi völgyhíd a várfalakról

 

Anna és Gabi

 

Falbitorlók

 

Pászty István pilóta emlékműve

 

Némethék

 

Jimi sas

 

Fürdés a 16 fokos vízben

 

Csillogó tenger

 

Zamárdi kilátó

 

Zamárdi legfőbb nevezetessége...

 

...és csoportkép a Szamár-kőnél

 

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz